49 új fertőzött Szlovákiában

Igor Matovič
Pozsony |

A vasárnap kiértékelt 1036 minta közül 49 bizonyult pozitívnak. Az újonnan azonosított fertőzöttek többsége külföldről, Tirolból érkezett az országba – jelentette Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfőn.

1036 teszt közül 49 bizonyult pozitívnak vasárnap, így immár 534-re nőtt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában – jelentette a kormányfő hétfőn azzal, hogy az újonnan azonosított betegek közül 34 személy Tirolból érkezett az országba egy konvojjal.

Az ausztriai tartományból több mint 140 hazatérő szlovák állampolgár individuálisan érkezett az országba, egy részük éttermi alkalmazottként dolgozott külföldön.

Ján Mikas, országos tiszti főorvos leszögezte, hogy utasítására azonnal az állam által fenntartott karanténközpont egyikébe szállították őket, annak ellenére, hogy vasárnap ez még nem volt kötelező.

Mikas továbbá megköszönte a hazaérkezőknek azt, hogy együttműködőek voltak.

„Belátták azt, hogy ha hazamennének, megfertőznék közeli hozzátartozóikat” – mondta.

„A esetek számának alakulása azt mutatja, hogy eredményesek az intézkedések” – tette hozzá Mikas, és felszólított mindenkit, aki a hazautazást tervezi, hogy tartsa be a kötelezően elrendelt karanténintézkedéseket.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzöttek között nincs 60 év feletti személy.

Rámutatott azonban, hogy mivel a külföldről visszatérők között sok a fertőzött, felmerül a kérdés, nem kell-e elgondolkodni a karanténintézkedések szigorításán.

Mikas a koronavírussal fertőződött rihnói (Richnava) férfi esetéről is beszélt. A férfi állandó lakhelye Zsigrán (Žehra) van, a COVID-19 betegséget a roma közösségek tagjai között végzett szűrővizsgálatok során mutatták ki nála. „Jelenleg karanténban van az egész családjával együtt. Angliából tértek vissza. Természetesen kivizsgálunk mindenkit, akikkel kapcsolatban volt, és ők szintén karanténba kerülnek” – tette hozzá a tiszti főorvos.

Kapcsolódó cikkünk

Mikas azt mondta, a teljes roma telep karantén alá helyezése nem került szóba, a fertőzött férfi csak rövid ideig tartózkodott ott. „A vizsgálatok elvégzése után többet fogunk tudni. Eddig csak azoknak kell karanténban maradniuk, akik szorosabb kapcsolatban voltak vele” –tette hozzá Mikas.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?