1800 aktív fertőzött a Komáromi járásban

Komárom
Komárom |

Január 25–31. között az országos tesztelés eredményeit is beleszámolva 1506 új esetet regisztrált a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ).

Összesen 372 személyt nyilvánítottak gyógyultnak ugyanebben az időszakban – közölte lapunkkal Helena Uríčková, a RÚVZ igazgatóhelyettese és epidemiológusa. A mai napon 50 embert kezelnek a komáromi kórházban koronavírussal, közülük 5 fő van lélegeztetőgépre kötve. Négy idősotthonban is aktív gócpontokat tartanak nyilván, emellett pedig több családi járványt.

Uríčková elmondta, a Komárom városrészét képező Harcsáson egy lakótömbben élő marginalizált csoport tagjai között 19 pozitív eset kerüt napfényre az országos tesztelésnek köszönhetően. Szerdán a fertőzöttek összes kontaktszemélyét letesztelik PCR-es vizsgálatok segítségével, s ha indokolt, akkor akár az egész társasház is áteshet a szűrésen. A szakember elmondta, ilyen szempontból rendkívül hasznos volt az országos tesztelés, mivel a marginalizált csoportok gyakran kiesnek a közegészségügyi hatóságok látóköréből. Tagjaik leginkább akkor jelentkeznek tesztelésre, amikor már tüneteket produkálnak, vagy esetleg az iskoláskorúak körében derülhet ki az intézményben végzett szűrésnek köszönhetően, hogy koronavírusos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?