Zsírban a jövő

A háború hatvanegyedik napján történt, változóan felhős, langyos-szemerkélős időben, valahol a Jóreménység foka és a BAH-csomópont között, délutáni szieszta idején. Egy rozsdás korláttal megáldott fővárosi erkélyen társalogtak, Bandika egy bögre csalánteát szorongatott, Ervin pedig a gyökérpipáját tisztogatta, és azon tűnődött, megnyissa-e már az idei Virginia-szezont. Ekkor halkult el a rádióból szivárgó zene, Dögös Robi Még azt mondják nincsen cigánybáró című nótája után arról kezdtek beszélni a stúdióban, hogy egyre kevesebb a világpiacon a napraforgóolaj, ugyanis annak egy jelentős része Ukrajnából meg Oroszországból érkezett. Meg hogy pálmaolajjal sem fog lehetni helyettesíteni, mert Indonézia, a világ legnagyobb pálmaolaj-exportőre éppen most húzta be a kéziféket a pálmaolajjal kapcsolatban. Marad a repceolaj. Meg majd amit találunk, ha találunk. A repcéről úgy is osztja az észt az utóbbi években boldog-boldogtalan, hát majd most kiderül, képes-e kihúzni minket a gödörből – értettek egyet a szakértők.

Ha jól tudom, ön nagy szalma-krumpli-rajongó – vette át a szót Bandika, mire Ervin bólintott, hogy igen, komoly kötődése van a forró olajban kisütött hasábburgonyához, főleg ha vékonyra klopfolt borjúhúst is felszolgálnak mellé. Egyben jelezte, hogy az olajhelyzet eszkalálódásától cseppet sem tart. Azt is mondhatnám, hogy már vártam ezt a pillanatot – hümmögött magabiztosan, és elkezdett sárga dohányleveleket morzsolni a pipája tűzterébe. Tetszik tudni, én azóta haragszom a világkereskedelemre, amióta a zsírt felváltották ezek a finomított étolajak. Sokat beszéltünk azóta a transzzsírokról, a transzfúzióról, a transzformátorokról, a transzszexualitásról, és újabban már Transznisztria is egyre többször kerül szóba. Azt viszont senki nem emlegeti, hogy ezek nélkül az olajak nélkül el lehetne ám létezni nagyon is prímán. Persze rá kellene szánni egy kis figyelmet meg időt, de szerintem menne. Bandika közben már a második csésze csalánteát szürcsölte, és csodálatának adott hangot. Úgy tetszik nekem, hogy ennyi mindenhez tetszik érteni. Sokáig nem is tudtam, miért állok még szóba önnel, hiszen egy csomó zavaró szokása van, de aztán mindig eszembe jut, hogy mennyire széles látókörűnek és tájékozottnak tetszik lenni. Szóval akkor azt mondja, hogy ne fájjon a fejünk a dráguló étolaj miatt, hanem süssünk vajon? Ervin határozottan bólintott. Igen, a vaj drágulásától felesleges tartani, hiszen az már megdrágult. Viszont nem gondolom, hogy a vajak felé kellene fordulnunk. Hisz annyiféle zsírunk van. Szerintem bennük a jövő. Hol zsírjaink domborulnak, unokáink leborulnak – írta már a költő is annak idején. A szükség pedig nagy úr. Eddig azt vettük, amit szerettünk, mostantól azt vesszük, amit kapunk. Ráadásul az sem kizárt, hogy közben rájövünk: így jártunk jobban.

A szerző a Vasárnap munkatársa