Szexuálisan zaklatta diákjait az Iparművészeti Egyetem egyik volt oktatója - írja a Mai Nap. Az újság szerint a tanár állítólag a lányok vizsgái alatt maszturbált, amibe az éppen vallatóra fogott fiatal hölgyeket is be akarta vonni a jobb jegy érdekében.
Vizsgán nyúlt magához az Iparművészeti volt oktatója
Szexuálisan zaklatta diákjait az Iparművészeti Egyetem egyik volt oktatója - írja a Mai Nap. Az újság szerint a tanár állítólag a lányok vizsgái alatt maszturbált, amibe az éppen vallatóra fogott fiatal hölgyeket is be akarta vonni a jobb jegy érdekében.
Droppa Judit rektor a lapnak elmondta: amikor tudomást szereztek az esetről, azonnal behívták megbeszélésre az öt érintett diákot, valamint a Hallgatói Önkormányzat vezetőit: megpróbálták kideríteni, hogy korábban volt-e hasonló eset. A rektornő elmondta azt is, hogy mivel az oktatónak pont akkor járt le a szerződése, megszakították vele a kapcsolatot.
Droppa Judit szerint ezt a döntést megkönnyítette, hogy a tanár nem volt alkalmazottjuk, csak óraadóként oktatott az egyetemen. Ezért nem kellett egy hosszabb vizsgálati procedúrát lefolytatniuk, illetve meg tudták az érintett hallgatókat a további bántalmazástól.
A lányok szülei így eltekintettek attól, hogy perre vigyék gyermekeik zaklatását - írja a Mai Nap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.