Erdély-szerte elterjedt a hír, hogy sokan visszaadják a magyarigazolványt, így akarják kifejezni csalódottságukat a népszavazás eredménytelensége miatt. A Székelyföldön pedig egyre többen jelzik, hogy nem szívesen látják a Magyarországról érkezetteket.
Visszaadnák a magyarigazolványt
Székelyföldön mindenesetre radikális formát öltött az elmúlt két napon az elégedetlenség. A Hargita megyei önkormányzat nyílt levélben fordult testvérmegyéihez, azaz Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye közgyűléseihez. A levélben a megyei önkormányzat előjárói jelzik: az elkövetkező hetekben-hónapokban felül fogják vizsgálni a testvérmegyei kapcsolatokat azokkal a megyékkel, ahol a nem szavazatok voltak többségben.
A romániai magyar sajtó számos esetet említ, amely az ottaniak csalódottságáról tanúskodik. Az egyik leglátogatottabb székelyudvarhelyi kávézó ajtaján az olvasható: „Magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki!”. A tulajdonos azonban a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta: a felirat nem vonatkozik a kettős állampolgárság megadása mellett állást foglalókra. Nem tudni azonban, ki hogyan bizonyítja majd, hogy miként voksolt. Ugyanez a lap idéz egy, cége termékeit több nyugati országba exportáló székelyudvarhelyi üzletembert, aki egyenesen gazdasági szankcióval készül válaszolni a határon túliaknak hátat fordító magyar állampolgároknak. Fontolóra vette, hogy magyarországi megrendelőinek ezentúl tíz százalékkal magasabb árat szab, mint a többi EU-tagországban bejegyzett cégnek.
Csíkszeredában sokan azt a kérdést teszik fel, hogyan jönnek majd a magyarországiak a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Gyergyószentmiklóson a város búcsús szentmiséjén a környékbeli falvakból érkező több mint négyezres körmenetben az eddigi gyakorlattól eltérően nem vitték a piros-fehér-zöld zászlót. A római katolikus plébánián a hívek kérésére bevették a magyar lobogót, és csak a román zászló maradt kinn. A tömeg tizenöt éve először nem énekelte el a Himnuszt.
Erdővidéki és csíki információk szerint némelyek elkeseredésükben arra készülnek, hogy betörik a magyar rendszámú autók ablakait. Azt is tervezik, hogy a magyar zászlókat összetekerik, és csak a székely lobogók maradnak kinn. Sógor Csaba, az RMDSZ újraválasztott szenátora a Mediafax román hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a magyarországi népszavazás sikertelensége a romániai magyarok szempontjából nem olyan súlyos esemény, hiszen Románia hamarosan az Európai Unió tagja lesz, s akkor számukra is megnyílnak a határok.
A Mediafax szerint hétfőn este a sepsiszentgyörgyi lakosok tucatjai a Szent József-templomban álló Szent István-szobor előtt gyertyagyújtással tüntettek a kettős állampolgárságért, a népszavazás kudarca miatt. A gyertyagyújtók ezzel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) felhívásának tettek eleget. Az MPSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, Gazda József „sajnálatosnak és felháborítónak” tartja a magyar választópolgárok magatartását. Véleménye szerint Magyarországon csak annyi magyar maradt, ahányan igennel szavaztak a kettős állampolgárság kérdésében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.