Vigyázat, törékeny!

A minőségi újságírásban azonban a kezdetek óta változatlanul jelen van néhány etikai alapelv. A közvélemény alakításában betöltött szerepe okán a negyedik hatalmi ág képviselőinél az etikai szabályok megsértése roppant érzékenyen érinti az elkövetőt, továbbá aláássa egy szerkesztőség, közösség, szakma tekintélyét; a hosszú évek, évtizedek munkájával megszerzett bizalom könnyen szertefoszlik.

A sajtó – normális körülmények között – ellenőrzi a mindenkori hatalmat, ezért az újságírók erkölcsi integritása teljesen jogos elvárás az olvasók részéről. Az, aki akár egyetlenegyszer is elcsábul és vét az etikai szabályok ellen, kegyvesztetté válik és kiiratkozik a szakmából. Az egyéni kisiklás nemcsak a karriert teszi tönkre, de magával ránthatja a lapot: olyan kárt és presztízsvesztést okoz, mely a példányszámra is hatással lehet. Melyek számítanak a legsúlyosabb etikai vétségeknek?

A plágium kétségkívül a lista élén foglal helyet. Copy-paste kultúránkban elég nagy a kísértés, hogy szöveghelyeket átemeljünk, vagy forrásmegjelölés nélkül dolgozzunk, mások gondolatait úgy adjuk el, mintha azok a saját gondolataink lennének. Emlékezhetünk, Schmitt Pál volt magyar köztársasági elnök 2012-ben lemondott, miután plágiumbotrányba keveredett. Ezt a fajta „lopást” a társadalom nem tűri.

Az etikai vétségek között ugyancsak súlyosnak számít a kitaláció, a hazugság, a ferdítés. Valószínű, hogy drámaibb és izgalmasabb lesz a cikk, ha kiszínezzük a történetet, de az újságíró a tényekhez ragaszkodik, az igazság kiderítésén fáradozik. Előfordult, hogy Pulitzer-díjat adtak vissza, mert kiderült, hogy a riporter története a nyolcéves drogfüggő fiúról a képzelet szüleménye volt. Az eset 1981-ben történt a Washington Postnál. Említhetnénk fotóst is, aki digitális képszerkesztővel igyekezett torzítani a valóságot, nagyobb füstöt varázsolt a képre.

Egy fokkal nehezebben tetten érhető az elfogultság. Különbséget kell tenni: egy tényfeltáró újságíró vagy riporter nem lehet elfogult, ellenben egy jegyzetíró igen. Időnként nem árt újra elmondani a szlovákiai magyar olvasóknak és – némelykor – politikusoknak, hogy nem az újságíró dolga politikai kampányokat népszerűsíteni.

Az újságíró, mint minden ember, esendő. Jelenleg, amikor a nyomtatott és az online sajtó globális átrendeződése, átalakítása történik, különösen fontos, hogy a meglévő erkölcsi tőkével okosan sáfárkodjon a szakma. A hitelesség elvesztése a legtöbb esetben a vég kezdete.