Veszteséglista a háború 10. napján

Az Irak ellen tizedik napja tartó támadás során a szombat reggeli összesítések szerint a szövetségesek 48 katonája vesztette életét és meghalt több mint 450 iraki.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az amerikai katonák közül legalább 28 vesztette életét.

Az Irak ellen tizedik napja tartó támadás során a szombat reggeli összesítések szerint a szövetségesek 48 katonája vesztette életét és meghalt több mint 450 iraki.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az amerikai katonák közül legalább 28 vesztette életét. Amerikai katonai források 16 eltűntről számoltak be. Iraki közlés szerint hét amerikai katona esett az irakiak fogságába.

A Reuter,s brit hírügynökség szerint 20 brit katona esett el, 2 pedig eltűnt.

Az amerikai jelentések több mint 4000 iraki fogolyról számoltak be.

Irak kimondottan katonai veszteségeiről egyelőre nincs iraki adat, s a szövetségesek sem közöltek összefoglaló becslést erről.

Az AP egy olyan iraki jelentést idézett, amely szerint a szövetségesek támadásai következtében összesen több mint 450 iraki civil vesztette életét és több mint négyezer a sebesültek száma. A Reuters ugyancsak iraki forrásra támaszkodó becslése 504 iraki halottat említett.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?