Veszélyes játszma

Veszélyes kettős játszmába kezdett több fronton is a román vezetés. Mivel ezek nagymértékben a nemzetiségekkel kapcsolatosak, illetve a státustörvény mentén is zajlottak és zajlanak, Pozsony számára is okulásul szolgálhatnak. Például azért, mert a magyar státustörvény megítélésében – főleg az érzelmek szintjén – a szlovák és a román álláspont közel áll egymáshoz. Méginkább azért, mert Romániában már visszatért a múlt, vagyis a rosszemlékű Iliescu-féle párt a hatalomba, s ezen az sem enyhít, hogy azóta átkeresztelkedett szociáldemokratává, mint ahogy a HZDS lényegén sem változtat a néppárti toldalék. Ami mindennek az alapja: olyannyira rossz a román gazdasági helyzet, hogy esélye sincs a belátható időn belüli uniós tagságra; Romániát már Bulgária is megelőzte. Egyes gazdasági szakértők néhány afrikai országgal teszik egy csoportba, bármennyire is tiltakozik Bukarest. És ahogy romlik a gazdasági teljesítmény, a kormány odahaza úgy erősíti a magyarellenes propagandát, külföldön pedig az integrációs diplomáciai offenzívát. S ha már az uniós vonat túl gyors, Románia az új világpolitikai helyzetet kihasználva legalább a NATO-nál szeretne labdába rúgni, de mintha megfeledkezne arról, hogy ennek is vannak politikai, emberi jogi feltételei – amelyek miatt Szlovákia is kimaradt a bővítés első köréből. De ennél is bonyolultabb a helyzet, mert a PSD az RMDSZ (szerződéses) támogatásával kormányoz. Ha Markóék támogatását Nastaseék elveszítik, akkor parlamenti kisebbségbe kerülve könnyen megbukhatnak. Illetve arra a mentőövre szorulnának, amelyet a nacionalista Tudorék nyújthatnak, viszont ha azt elfogadnák, szalonképtelenné válnának Európában. Tehát a PSD-kormány csak egy bizonyos határig feszíti a magyarellenes húrokat, a szakadás előtt rendre jön egy „enyhítő” Nastase–Markó találkozó. A veszély főleg abban rejlik, hogy a nacionalista hisztéria öntörvényűvé válhat, elvétik a határt, a húr elpattanhat. Az ilyen politizáláshoz még a státustörvényre sem volt szükség, mint a példák igazolják, ürügynek minden jó volt – lásd a tankönyvháborút. A státustörvénnyel kacsolatos kifogások mögött egyszerű dolog húzódik meg: az irigység. Az igazi beavatkozás más állam belügyeibe az, ahogyan Bukarest Moldáviához viszonyul. Egyszerűen román államnak tekinti, még csak nem is titkolva, hogy a végső cél a „két román állam” egyesítése, s nem érdekli, hogy erről Chisinaunak más a véleménye.