Veszélyes illúziók

<p>Bár a következő hónapokban a politikai közbeszédet Szlovákia új, jobb-közép kormányzatának intézkedései, szándékai és belső erőviszonyai foglalkoztatják, jelenleg a koalíciós tárgyalások viszonylagos, bár találgatásokkal teli csendjének időszakát éljük.</p>

Ez az időszak jó lehetőség arra, hogy a hamarosan reflektorfénybe kerülő győztesek helyett most a vesztesek önreflexiója is kellő teret. Miközben a HZDS és az SNS belső problémákkal és generációváltással vívódik, a szlovákiai magyar közvéleményt elsősorban az MKP sorsának kérdése érdekli, nem utolsósorban azért mert a Híddal folytatott versenyben kiütéses vereséget szenvedő párt máris elkezdte a belső átalakulást.

Az MKP veresége joggal nevezhető elsöprőnek: a magyarországi média és politikai elit hátszelével, valamint jól kiépített infrastruktúrával mindössze 110 000 szavazat begyűjtésére volt képes, amely csak egy árnyalattal volt több a Hídra leadott voksok felénél. Még erősebb a kontraszt, ha ezt az adatot a párt négy évvel korábban elért 270 000 szavazatával hasonlítjuk össze. Ez arra is utal, hogy amellett, hogy a Híd jelentős számú szlovák nemzetiségű szavazót is meg tudott mozgatni, a magyar szavazóknak is több mint a felét maga mögé tudta állítani – ismét hangsúlyozva: a magyarországi média diszkriminációja ellenére. Az MKP ráadásul alulmaradt a magyarlakta körzetek csaknem mindegyikében, beleértve a szavazatok tömegét hozó Dunaszerdahelyt és Komáromot is – kivételt csak Párkány környéke és a Bodrogköz jelentett, ahol az MKP le tudta győzni fő riválisát.

A következő hónapok szinte bizonyosan a szavazói bázis további csökkenését hozzák – egyrészt, a győztes támogatottsága mindig tovább növekszik a választások után, mivel az emberek szeretik úgy érezni, hogy a nyerő oldalon állnak. Másrészt, azok az opportunista elemek, akik az MKP-ra csak mint a saját politikai céljaikat kiszolgáló platformra tekintettek, most az első adandó alkalommal átpártolhatnak a Hídhoz. Ráadásul, az önkormányzati választások közeledtével helyi szinten is érhetik komoly veszteségek a pártot, ha nem tudja egy győzelemre képes alakulat képét mutatni. Az MKP vezetése érzékeli ezt a veszélyt, amire a párt országos tanácsa (OT) egy július 10-ei rendkívüli kongresszus kiírásával és tisztújítással reagált. Távozott Csáky Pál és visszavonult Duray Miklós is; az elkövetkező időszakban a korábbi négy OT-tagból és a megyék által küldött öt további képviselőből álló átmeneti elnökség kormányozhatja a szervezetet. Ez a kilenc ember korántsem tekinthető a megújulás első jelének: ők korábban az MKP országos listájának 2., 3., 4., 5., 9., 29., 32., 35. és 40. helyét foglalták el, átlagéletkoruk 48 év. Az egyetlen 40 évnél ifjabb tag a pozsonyi Király Zsolt.

Az MKP előtt három olyan út áll, mely nagyon különböző végeredményekhez vezethet. A párt megpróbálhatja folytatni azt a politikát, amit eddig is képviselt, a Csáky és Duray által jelentett teher nélkül és mérsékeltebb retorikával. Efféle jövőképre utal a párt átmeneti elnökségének összeállítása és az elnökségi tagok nyilatkozatainak nagy része. A jelek szerint (gondolva itt Semjén Zsolt nyilatkozatára) a Fidesz is efféle alternatívával számol. Előfordulhat, hogy a hídas politikusok és aktivisták kiválásával az MKP-ban megerősödő radikális(abb) jobboldali szárny kap erőre, ez esetben teljes politikai izolációra, konfrontatív tónusra és a magyarországi forrásokra való erős támaszkodásra lehet számítani. A harmadik lehetőség az, hogy a párt elindul a mérséklődés útján, felszámolva az etnikai politizálás látványos külsőségeit és a Magyarországtól való erős függést. Ez esetben az MKP számolhatna azokkal a mérsékelt, a Hídtól a kormány intézkedései miatt elpártoló szavazókkal is, akiket a másik két megoldás végleg elidegenítene a párttól.

Az átmeneti vezetés első nyilatkozatai az első, azaz a korábbi irányvonalat megtartó út mellett tesznek tanúbizonyságot. Andruskó Imre ugyan a szélsőjobboldali veszély és a marginalizáció elkerüléséről beszélt, ám az előző vezetés hibáit főként kommunikációs problémaként ábrázolta. Király Zsolt pedig azt hangsúlyozta, hogy az MKP jó márkanév, a pártnak óvatosnak kell lennie a Híddal való „összeborulással” kapcsolatban. A szintén jól fekvő Auxt Ferenc Berényi Józsefet és Farkas Ivánt nevezte meg Csáky lehetséges utódaként. Ezek a nyilatkozatok jól mutatják, mennyire eltájolt az átmeneti vezetés a valóságtól. Az MKP fő hibái a kampányban nem a kommunikációban keresendők, hanem abban, hogy a párt „elment” saját potenciális szavazóinak akarata mellett, azok tömegénél jóval konfrontatívabb irányt választva. Király is téved, ha azt gondolja, hogy az MKP jó márkanév: a fiatalok körében nem az, de a következő négy évben az idősebbek körében is megkophat a szó csengése a Híd médiajelenlétének fényében. A legnagyobb tévedés az, hogy egy ilyen vereség után az országos lista 3. vagy 4. helyezettje alkalmas lehet a változtatásra: a vereséggel és a hibás stratégiával való szembenézés hiánya pedig az elkerülni kívánt marginalizációhoz és a párt felbomlásához vezethet. Ez a kimenetel még elkerülhető: de ehhez a vezetés önreflexiójára és az illúziókkal való azonnali leszámolásra van szükség.

(Ravasz Ábel,  szerző a Publicus Slovensko vezető kutatója)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?