Veszekednek, de a reformokat azért folytatják

Megtáltosodott a parlament. A kormánykoalíció ugyan éppen annyit veszekszik, mint eddig, mégis a mostani ülésen zsinórban fogadta el a komolyabbnál komolyabb reformtörvényeket. Más szóval nyakig ülünk a reformszezonban, amellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban egyre inkább aggódtunk.

Megtáltosodott a parlament. A kormánykoalíció ugyan éppen annyit veszekszik, mint eddig, mégis a mostani ülésen zsinórban fogadta el a komolyabbnál komolyabb reformtörvényeket. Más szóval nyakig ülünk a reformszezonban, amellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban egyre inkább aggódtunk. Mert nagy szavakat már sokszor hallottunk, ezeket azonban kevéssé követték tettek. A reformtörvényeket emlegetve konfliktusosnál konfliktusosabbat is mondhatnánk, még sincs velük gond. Ez jó így, még akkor is, ha januártól furcsa világ vár ránk. De az alapvető változások nélkül még furcsább világra számíthatnánk. Megélünk néhány érdekes kísérletet, amelynek nem teljesen egyértelmű a vége, de vagyunk néhányan, akiknek jobban esik ez, mint a szürkeség és kilátástalanság tíz éve.

Az igazán nagy kísérletbe azonban az egészségügyi miniszter vágott bele. Nem túl kellemes érzés arra gondolni, mennyi fizetendő betegsége lehet három fiúgyermeknek, viszont addig nincs értelme szólni, amíg valaki nem fogalmaz meg szebb és fájdalommentesebb egészségügyi reformot. Egyébként pedig hiszik vagy nem, még tavaly is akadt olyan dél-szlovákiai gyermekszanatórium, ahol harminc pácienst százhatvan alkalmazott gondozott. Ez éveken keresztül ment így, és a közös pénz pazarlása valahogy nem fájt senkinek. Jó példája ez annak, hogy az állami felügyelet szigorítása nem jelent hosszú távú megoldást, ehelyett olyan rendszert kell teremteni, amely szereplőinek jól felfogott érdekük a racionális működés. Ezen a héten az egyik újság interjút közölt egy évek óta Csehországban dolgozó szlovák orvossal, ebben is sok megszívlelendőt olvashattunk. Pedig a csehek nincsenek éppen nagy reformlendületben, ez után a parlamenti ülés után még azt is mondhatjuk, hogy leköröztük őket.

Kormány-, de különösen MKP-körökben nagy az öröm az uniós országértékelés kapcsán. Sereghajtóból felküzdöttük magunkat a középmezőnybe, és a maradék teendő sem olyan rettenetes. Márpedig a rossz bizonyítvánnyal korábban kivétel nélkül MKP-s miniszternek kellett kiállni a kamerák elé. A brüsszeli sürgetések elmúltával összpontosíthatunk az itthoni teendőkre, nagyon hosszú még az a lista, amely a nem éppen európai állapotokat sorolja fel. A héten elhangzott információk közül említsük csak meg azt, amely szerint az EU-ban 2007 után már nem építenek új hulladéktárolókat, mert a szemét szelektálásának és újrahasznosításának köszönhetően alig kerül valami a tárolókba. Nézzük meg a hazai helyzetet, és rájövünk, milyen messze vagyunk még ettől. Márpedig aki eddig magától nem kezdett szeparálni, az csak úgy a jövőben sem áll neki. A környezetvédelmi minisztérium meglehetősen drasztikus intézkedéseket tervez a gyors változás érdekében. Ez egyrészt a parlamenttől függ, amely most is tárgyalt ilyen törvényeket. Emellett pedig már sértegetésekig fajult a műanyag palackok betétdíjával kapcsolatos sokéves vita. Néhány cég úgy viselkedik, mintha most érkezett volna a Marsról és még nem hallott volna ilyenről. Külföldön eszükbe sem jutna olyan csomagolásban forgalmazni, mint nálunk. Persze, ezek multinacionális cégek, amelyek mindenütt a helyi körülményekhez idomítják a viselkedésüket. Képletesen szólva, ahol megtehetik, a fáradt olajat a folyókba engedik, másutt pedig csúcstechnológiával hatástalanítják. Velük tehát nem lesz gond, bár most a lelküket is kilobbizzák, de ha érvénybe lép az új szabály, akkor majd betartják. Érdekes viszont, hogy míg a multik ügyesen elbújtak különféle szervezetek álcája mögé, saját neve alatt egyedül csak a Jednota Coop vállalta a miniszter sértegetését. Pont az a cég, amely csak nálunk csinál bizniszt, és adott esetben nem tudja venni a sátorfáját. Igaz, a Jednota boltjainak színvonala nem minden esetben felel meg a szomszédos multiénak, de hát hazaiként ezt-azt elnézünk nekik, és náluk vásárolunk. Ellenszolgáltatásként elvárnánk, hogy ha már az erősebbek által hagyják is rábeszélni magukat a csínytevésre, legalább ne járjanak úgy, mint a falusi gyerek, akinek gyümölcsdézsmálás után szétszalad a bandája, és csak őt kapják rajta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?