Vérrel átitatott csúcstechnológia

A Kongói Demokratikus Köztársaság, Afganisztánhoz hasonlóan, egy olyan ország, amelynek óriási ásványi kincsei vannak, de ennek ellenére a lakosok zöme mélyszegénységben él, mert már évtizedek óta fegyveres konfliktusok destabilizálják a térséget. Ezek a konfliktusok a kongói katonaság, a környező országok hadseregei és különféle milíciák, illetve zsoldosseregek között zajlanak, a hátterükben pedig az van, ami szinte minden konfliktus hátterében: nyersanyagok és terület. A Kongói Demokratikus Köztársaság óriási arany-, réz-, tantál- és kobaltlelőhelyekkel rendelkezik. Ezek a fémek mind nélkülözhetetlenek modern technológiáinkhoz.

Azáltal, hogy ezen fémek ásványainak nagy része esőerdők, mezők és falvak alatt található, ráadásul sok területen a már említett konfliktusok zajlanak, kitermelésük jelentős hátulütőkkel jár. De mivel a nyugati és ázsiai nagyvállalatoknak nyereséget kell termelniük részvényeseiknek és tulajdonosaiknak, a természet és a lakosság érdekeire nem lehetnek túl nagy tekintettel. A biztonsági rizikót jelentő fegyveres harcosokat saját előnyükre fordítják, hogy a zavaró lakosságot elkergessék, s nyugodtan hozzáférhessenek a kékes, kobalttartalmú ásványokhoz, amelyek a föld alatt csak arra várnak, hogy valaki kibányássza és zöld dollárra változtassa.

A nagy, ipari kobaltbányák multinacionális vállalatok kezében vannak, ahol gépekkel folyik a bányászat. A kínaiak dominálnak a piacon, de nyugati cégek is képviselve vannak. Az ipari bányák környékén lerakott hulladékhalmok is még tartalmaznak kobaltot, ez a helyi lakosság legszegényebbeit vonzza magához.

Érdemes megnézni az évek folyamán megjelent felvételeket a kongói kobaltbányászatról. Pokoli képet festenek a kobaltbányák közelében élő lakosság életéről. Fiatal férfiak és nők, tizenéves és még fiatalabb gyerekek kézzel bányásszák a kobaltot. Védőfelszerelés és szerszámok nélkül. Mezítláb, csupán kezeikkel, mert sokszor még szerszámaik sincsenek. Őket nevezik kézműves kobaltbányászoknak (az angol „artisanal” kifejezésből). A levegőben látni a sok port, ami tele van toxikus kobaltrészecskékkel. Ez a por takarja az emberek egész testét, ezt a port lélegzik be. Kézműves bányászok dolgoznak a kisebb kobaltbányákban is, ahol ásókkal és csákányokkal ásnak mély gödröket és alagutakat.

A mérgező por lassan, de biztosan gyilkolja a bányászokat. De ez nem az egyetlen rizikó, amivel szembesülnek. Bármikor megeshet, hogy egy fegyveres csoport megtámadja és lemészárolja őket. Vagy, ha egy hivatalos ipari kobaltbányának a perifériáin a hulladékban keresik a maradék, kobalttartalmú ásványdarabkákat, a helyi biztonsági erők.

A vonatkozó kongói törvény ugyan tiltja a gyerekmunkát, és szigorú szabályokat vezettek be a kobaltbányászattal kapcsolatban, a korrupció, a szegénység, a bizonytalan biztonsági helyzet és az óriási vállalatok érdekei miatt ezek a szabályok és törvények annyit sem érnek, mint a papír, amire írták.

A kobalt és más nyersanyagok miatt egyre brutálisabb erőszak vezetett oda, hogy jelenleg több mint 6,9 millió belső menekült van az országban, akiknek sorsa napról napra romlik.

Ez a tragédia csak egy a sok közül világunkon, ahol az emberi élet és méltóság áldozatul esik modern csúcstechnológiáinknak. Vitathatatlan, hogy ezek a fémek kellenek az energetikai szektor zöld átállásához. De ha továbbra is úgy fogjuk bányászni őket, hogy közben embereket és a környezetet mérgezzük és pusztítjuk, akkor az sosem lesz valódi zöld átállás. Az éghajlati és a társadalmi igazságosság elválaszthatatlan.