Vegytiszta korrupció

Korrupció van sokféle, de ha a pénzt vizsgáljuk, alapvetően két csoportra osztható. Amikor az adókból, illetékekből és miegyébből beszedett pénzekben turkálnak azok, akik hozzáférnek, és amikor az adófizető zsebében maradt pénzt veszik ki azok, akik megtehetik. (Szerencsés esetben a kettő találkozhat.) Az utóbbi esetek azok, amikor egy zsírosképű, bunkó hivatalnok elvakkantja magát: tízezer, és meglesz a pecsét... Ehhez nem kell semmi ész, elegancia, és nálunk jobbára az ilyen esetek kerültek nyilvánosságra az utóbbi időben. Nevetséges tízezer koronán bukik le a frissen megválasztott megyei képviselő, pedig micsoda lehetőségek álltak még előtte ezen a téren... Vagy újságpapírba, tízóras esetben a kettőiszacskóba csomagolva adnak át pénzkötegeket, hát már egy rohadt aktatáskát se lehet beszerezni? Semmi színvonal, semmi kultúra. Ha az ember annak megértésére vágyik, hogyan, milyen szépen és jól működhet a korrupció, az első csoportban kell körbeszimatolnia, például az Állami Benzinbűz Megállapító Állomás környékén. Az olvasó, aki nem jártas az intézmények rengetegében, fejcsóválással fogadja e ritkán szereplő hivatal nevét. Pedig ott van, Pozsonyban, egy Szép utcai bérházban, melyet az állam kizárólag e hivatal céljaira bérel egy parlamenti képviselőtől. Létrehozását annak idején egy magáncég, a Bernát és Társai Egyenruha Vegytisztító Rt. kezdeményezte, mégpedig a következő okból. Bernát egy napon rájött, hogy vállalatot alapít a Pozsonyban lakó összes egyenruhás állami alkalmazott, postás, rendőr, vasutas, vámszedő stb. egyenruhájának tisztítására. Hiszen a sok ezer szegény embernek nem telik minden héten ruhatisztítóra, az államnak viszont érdeke, hogy makulátlan legyen a ruhájuk. A cég tehát hajlandó ezt a rengeteg uniformist vegytisztítani, amiért az államtól fizetséget kér. Nem telt bele három hónap, dr. Gurnemancz képviselő kijárta a dolgot, annak idején a pártkassza csinos összeget kapott tőle. Gurnemancz a cég jogtanácsosa lett, az állam pedig megbízta a céget, egyelőre 15 millió tisztítással, próbaképpen. A tisztítás igen egyszerű, modern elv szerint folyt. A ruhákat beszedték a BEADÁS feliratú helyiségben, s másnap kiadták a KIADÁS feliratú helyiségben. Ezért a műveletért a cég – az állami díjon kívül – maguktól a tulajdonosoktól személyenként csupán tíz korona díjat szedett, és szavatosságot vállalt a tisztításnál tönkrement ruhákért is, de ilyesmi sose történt. Minden nagyszerűen működött, mindenki gazdagodott, a postást pedig, aki egyszer panaszkodni mert, hogy az ételfolt benne maradt az uniformisában, úgy rúgták ki állásából, hogy soha többé nem mert sehova panaszra menni. Egyébként is, állami alkalmazott munkaidőben ne egyen, másrészt mit akar tízkoronás tisztításért. ĺgy ment ez évekig, míg a cég egyik elbocsátott alkalmazottja nemtelen bosszúból feljelentést tett, azt mondván, semmiféle tisztítás nem folyik, a cég soha egy deci tisztítóbenzint nem vett. A Bernát és Társai nem ijedt meg ettől az aljas rágalomtól, hanem kétszáz korona fejében rábírta két szomszédját, hogy tegyenek feljelentést a telepről kiáramló orrfacsaró benzinbűz miatt, és az ügy el volt intézve. Ekkor azonban Agyafurtovics közismert nálamtitkár magához hívatta Bernátot, és közölte, hogy a bűz-feljelentések miatt cégét ki kell helyezni egy gyártelepre. Hacsak... Nos, mivel a közelgő választások valóban közelegnek, Bernát bácsi fizet a pártkasszának, Agyafurtovics pedig kijárja az Állami Benzinbűz Megállapító Állomás létrehozását. Szerény működtetési költségeit Bernát állja majd. A hivatal minden hónap elején kimondja, hogy a tisztításhoz használt benzin szaga olyan kismérvű, hogy az ellene emelt vagy emelendő panasz épp az állami véleményre való hivatkozással automatikusan elutasítandó. Cserébe a vegytisztító rt. továbbra sem enged be telepére egy deci benzint sem, és megkapja az államtól a tisztításra szóló kizárólagos szer-ződést. Nyolcvan évre. Sajnos, az ötlet nem tőlem származik. Egy klasszikus történet egy klasszikus szerzőtől, a múlt század elejéről. És semmi mást nem bizonyít, csak két közhelyet, hogy már eleink mindent tudtak, és hogy megéri olvasni magas funkcióban is. Mennyivel elegánsabb lehet az ember az „Aggyá tízezret!” elvakkantásánál.