Vegyes érzelmek

<p>Vegyes zóna. Ez a hivatalos megnevezése annak a területnek, ahol egy-egy verseny után a sportolók és az újságírók &bdquo;vegyülhetnek&rdquo;. De vegyesek az érzelmek is, amelyeknek tanúi vagyunk. Önfeledt mosolyok, pókerarcok, könnyek. Ki-ki vérmérséklete és aznapi teljesítménye szerint.</p>

Az elégedettség nem szükségszerűen függ össze az eredménnyel. Rióban láttunk euforikus 13. helyezettet és összetört ezüstérmest is.

Frázisnak tűnik, de nem az: a „kihozni magamból a legtöbbet” a legnagyobb dolog, amire sportoló képes lehet. Ha valaki a verseny után azt érzi, mindent megtett, akkor előbb-utóbb megbékél az eredménnyel, még ha számszerűleg esetleg jobbra is számított. Aki viszont valamiért nem tudta a maximumot adni – akár saját hibájából, akár a játékvezetés vagy egyéb külső körülmények miatt –, annak sokáig járni fog a fejében az olimpia.

Van, aki vesztesként is profin nyilatkozik, mások verseny után talán olyat is kimondanak, amit másnap már nem tárnának a nyilvánosság elé.

Otthon ülve nagyon könnyű ítélkezni róluk, kevesellni, amit elértek, személyes sértésnek venni, hogy nem nyertek aranyat.

Gyakran elhangzik afféle végső érvként: „Ha én így végezném a munkámat, már rég kirúgtak volna.” Ezek az emberek elfelejtik, hogy nagyon kevés olyan szakma van, ahol négy év munkája – és nem holmi 40 órás munkahetek munkája, hanem sokkal több – egyetlen hét, nap, óra vagy akár perc alatt is elúszhat. Semmivé válhat. És a következő esély nem egy hét, egy hónap vagy egy év múlva lesz.

Az olimpia súlyát talán csak a helyszínen lehet igazán érezni, bár a mosolyokat, pókerarcokat, könnyeket a tévé is közvetíti. Ezek azok a helyzetek, amelyekben minden felfokozott állapot teljesen legitim. Nyilván a bosszankodó nézőé is. De azért nem árt észben tartani, hogy míg nézőként tét nélküli az egész, a sportolók életük álmát érhetik vagy veszíthetik el nagyon rövid idő alatt.

Legalább két százalék empátia nem ártana. Akkor is, ha vegyesek az érzelmek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?