Vélemény

Végre a populisták is kapják a pofonokat

Az euroszkeptikus pártok az elmúlt fél évben alaposan meglovagolták a népszerűség hullámait, de azok most mintha átcsapnának a fejük felett: egyre kevesebben tekintik őket alternatívának.
Feledy Botond

2016. július 7. 21:59

A brexit-szavazás után hirtelen minden kilépéspárti politikus eltűnt a színről: Boris Johnson már nem akar miniszterelnök lenni, Nigel Farage, a függetlenségpárti élharcos pedig „az életét akarja vissza”. Nem képesek, nem hajlandók a tetteik következményeivel nemhogy számolni, hanem azok operatív követésében sem részt venni.
 
Érdekes módon hasonló a helyzet Spanyolországban is. Két hete ismételték meg a decemberi parlamenti választást, mivel hat hónap alatt sem bírtak koalíciót kötni a pártok, hogy megalakulhasson a madridi kormány. 2015 végén még a Podemos nevű, baloldalinak titulált népi mozgalomtól volt hangos a sajtó. Hirtelen átrajzolták a hagyományos spanyol kétpártrendszert, és a szocialisták nyakában lihegtek. A jobboldalon a Ciudadanos (Polgárok) párt hasonló feltörekvő alternatíva. Azonban a mostani szavazáson a Podemos közel egymillió szavazatot veszített, és arányaiban ez még nagyobb parlamenti veszteséggel járt. Ezzel persze még mindig a harmadik erő, de a lendület megtört. Méghozzá úgy, hogy közben 16 tagú választási szövetséget hozott létre kisebb-nagyobb baloldali tömörülésekkel. Ezzel együtt ez már komoly kudarc a korábbi sikerekhez képest. Bár igaz, a venezuelai autoriter vezetőkkel is kapcsolatba hozták őket, ami nem tett jót.
Ha kiderül, hogy a brexitpártolók csak bohóckodtak és maguk sem hittek abban, hogy tényleg ki tudják vezetni sikeresen a szigetországot az unióból; ha kiderül, hogy a spanyol újbaloldal és a görög Sziriza is csak tiszavirág életű tematikus párt, akkor a 2017-es francia és német parlamenti választások előtt lehet reménykedni, hogy mégsem az Alternatíva Németországért (AfD) vagy a francia Nemzeti Front (FN) okoz nagy meglepetést. A választók fel tudják mérni, hogy egyszerűen hiteltelen olyan dolgokkal kampányolni, amelyeket maguk a pártok vezetői vagy el sem hisznek, vagy képtelenek végrehajtani.
 
Mindez nem menti fel a tagállami vezetőket vagy épp Jean-Claude Junckert az alól a felelősség alól, hogy érdemes lenne normálisan kommunikálni az Európai Unióról. Nem egy olyan fekete báránynak tekinteni, amelyre minden rosszat rá lehet kenni. Már csak azért is, mert az uniós intézmények nem tudnak védekezni: a tagállami minisztereket, állam- és kormányfőket tömörítő tanács eleve nem veszi magára, sőt, leginkább az egyik megfogalmazója ezeknek a kritikáknak, amikor odahaza beszélnek, a saját választóiknak. Az Európai Bizottság, ha védekezik, azzal legtöbbször csak olajat önt a tűzre. Az Európai Parlament képviselőinek szava pedig alig hallatszik, az intézmény vezetőjének, Martin Schulznak pedig túl vaskos az agendája ahhoz, hogy kizárólag EP-elnökként tekintsünk rá. Így minden kritika, amely az uniót éri, célba talál anélkül, hogy bárki védekezhetne ellene. Részben ennek a következménye, hogy évtizedek óta a fekete bárány szerepe jut neki, ennek az európai nemzeti össztermék alig egy százalékát újraosztó szervezetnek.
 
A brexit pillanata talán éppen ebben hozhat változást. Felmérhetik a nemzeti politikai döntéshozók, hogy szavaiknak mekkora súlya és milyen következménye lehet. Rosszabb esetben a választók is hamar megérezhetik a saját bőrükön a változásokat. Az unióban lenni sok kihívást, diplomáciai erőfeszítést és rengeteg kompromisszumot jelent. Kívül lenni azonban egyenes út a gazdasági elszigetelődéshez, a növekedés ellehetetlenüléséhez és a diplomáciai eljelentéktelenedéshez.
Önnek ajánljuk

Összefogásra buzdító akciók

A DAC célja újra Európa

Nem üzemeltet tovább sürgősségi egészségügyi állomásokat Szlovákiában a Falck

Jövőre kezdődhet az idegenrendészet dunaszerdahelyi fiókjának felújítása

WHO: Magas cukortartalmúak és a babák számára nem megfelelőek a bébiételek

Nagy meleg, száznál több futó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?