Végjáték Kelet-Ukrajnában

Kijevben vérmentes, de annál intenzívebb harc zajlik az ország politikai birtokbavételéért, az újonnan megválasztott elnök, Petro Porosenko pedig stabilizálni próbálja a demokratikus politikai eliteket. Zajlik a hadsereg átszervezése is. A Krímben közben az új orosz adminisztráció igyekszik megoldani az államváltás okozta politikai nehézségeket – ennek legkirívóbb példája, hogy az orosz vezetés száműzte a helyi tatár kisebbség két vezetőjét az országból.

Eközben Kijevben – legalábbis a szavak szintjén – még nem adták fel a félsziget visszaszerzését, az új hadügyminiszter arról beszélt beiktatásakor, hogy vissza fogja szerezni a Krímet (ezzel egyébként csak Porosenko tüzes elnöki beiktatási beszédét visszhangozta).

Ezt az utóbbi lehetőséget, a Krím visszaszerzését gyakorlatilag lehetetlennek tartom középtávon is – a történelmi távlatot majd meglátjuk –, de Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés nyerésre áll. Az oroszok által masszívan támogatott (felszerelések, kiképzés, harcosok, propaganda) lázadók immár a két regionális központ, Luhanszk és Donyeck határai közé szorultak vissza, feladva azokat a területeket, amelyeket korábban a környező régiókban birtokoltak. Különösen érdekes fejlemény Szlovjanszk „eleste”: a kisváros az oroszbarát lázadók ikonikus központja és a legnagyobb csaták színhelye volt. Mára romhalmaz, az ukránok kezében.

Kezdődik tehát a végjáték, és változatlanul az ukrán állam van lépéskényszerben. Egyrészt miközben Szlovjanszk és a környező „fronttelepülések” félig lerombolt állapotáról a lojalisták és a szeparatisták egyaránt tehetnek, az előbbiekre hárul a civil lakosság ellátásának, a közszolgáltatások viszszaállításának a feladata. Elnézve a helyszíni képeket, ez sok minden lesz, csak könnyű nem. Másrészt a helyi közösségek széttöredeztek, a szakadárokat támogatók most is ott élnek az Ukrajnához lojális lakosok között, és ezeket a feszültségeket is a központi kormányzatnak kell tompítania. És nem utolsósorban ott van a két kitartó szeparatista nagyváros, melyek visszafoglalása egyáltalán nem lesz egyszerű, különösen hogy a szakadárok „vérfürdővel” fenyegetnek, s azt mondják, az utolsó emberig folytatják a harcot. Ha így lesz, úgy a kormányzatnak egy fokozottan ellenséges helyi lakossággal és az ellene forduló nemzetközi közvéleménnyel is számolnia kell.

Most látszik igazán, hogy az orosz állam terve valóban az volt, amire többen is felhívtuk a figyelmet: nem Kelet-Ukrajna elcsatolása, hanem a krími hódítás feledtetése egy új konfliktussal, az Európa-barát új kijevi kormány destabilizálása és a keleti lakosság megosztása, az oroszbarát érzelmek polarizálása. Ezek sikeressége még mindig kérdéses: sok múlik a következő hetek ukrán lépésein. Kijev részéről amennyire lehet, higgadtságra és profizmusra van szükség a fenti kérdések rendezésénél. Az orosz állammal szemben az ukránnak ugyanis a kelet-ukrajnai régiót a jövőben is kormányoznia kell majd, és nem mindegy, hogy a lakosság ellenségként vagy a nyugalom megteremtőjeként tekint-e rá.