Vásári (rém)álom

Azt álmodtam, hogy fényes nappal megvertek a város főterén. A cselekményt két kazetta- és cédéárus követte el a karácsonyi vásárban. Az illetőknek nem tetszett, hogy lefotóztam őket, s közöltem velük, szerintem hamisított hanghordozókat terjesztenek. Az árusok el akarták venni a fényképezőgépemet. Én nem adtam – így hát nekem estek, ütöttek, ahol értek. A jelenetet legalább húsz járókelő nézte végig közömbösen. Nekem nem sok választásom akadt, a nyakamat behúzva, egyik kezemmel a fényképezőgépet, másikkal az arcomat védve kiabáltam: „Emberek, nézzenek ide, ezek itt vernek engem!” Bár a segélykiáltás ellenére sem próbálta senki megakadályozni az erőszakot, az egyre több kíváncsi szempár a verés félbehagyására késztette a támadókat. Tőlük megszabadulva megkerestem a rendőrség vásárban járőröző munkatársait, s közöltem velük a kétszázötven koronás egységáron terjesztett cédék legális eredetével kapcsolatos kétségeimet. Kijelentettem, elvárom tőlük, hogy a törvény által előírt módon járjanak el az ügyben. Figyelmeztettem őket, ha nem teszik, a sajtó útján a nyilvánosság elé tárom közömbös magatartásukat… Ekkor felébredtem. Ha legközelebb elalszom, utánajárok, mi lett a feltételezett kalózkiadványok terjesztőivel s a róluk készült fényképekkel. Legtöbb álmomban ugyanis jogállamban élek, s azt tapasztalom, a rendőrök feladata a törvények tiszteletben tartásának ellenőrzése. Egyébként álmomban valószínűleg azért ösztökéltem a rend őreit a sajtó nyilvánosságával, mert egy karácsonyi vásárban tényleg felhívtam a kazettaárusokkal kapcsolatos gyanúmra az állami és a városi rendőrség járőreinek s a városi hivatal ellenőrének figyelmét is, de mindannyiuktól azt a választ kaptam, nem tehetnek semmit, egyiküknek sem kötelessége az áru eredetét és valódiságát firtatni. Csodálkozásomra egy rendőr még vásárolt is tőlük, s még az sem zavarta, hogy a cédén nincs feltüntetve az eladási ár, és az árusok nem adnak számlát. Hogy mindez hol történt, ne kérdezzék – bárhol megtörténhetett.