Van esély szép jövőre?

Úgy látszik, az emberiségnek rövid az emlékezete, és annak ellenére, hogy képeken és írásos emlékeken kívül hang- és videófelvételeink is vannak a huszadik század első feléből, az első és a második világháború szörnyűségeiről, arról, hogy milyen retorikával és propagandával jutott el a világ a holokauszt szörnyűségéig, nem tűnik fel a lakosság jelentős részének, hogy éppen hasonló utakon járunk. Az egész világon megint erősödnek a szélsőjobboldali erők, ami arra is utal, hogy az emberek nemcsak, hogy nem tanulnak saját történelmükből, hanem még a jelen eseményeit sem tudják kontextusba helyezni. Ráadásul egy jó nagy adag empátia is hiányzik belőlük.

Most júniusban ezt ismét jól meg lehet majd figyelni. Júniust a világ több országában is Pride-hónapként emlegetik, ebben a hónapban számos városban kerül sor nagyobb Gay Pride felvonulásokra és más eseményekre, ahol az LMBTQ-emberek és a velük szolidaritást vállaló embertársaik kiállnak a jogaikért, és felhívják a többiek figyelmét arra, hogy igen, ők is léteznek, igen, ők is emberek, és igen, ők is akarnak szabadon szeretni, házasodni és gyereket vállalni, illetve ugyanazokat a jogokat és biztonságokat élvezni, mint a heteroszexuálisok.

Persze ezáltal már most nagyon sok otthonban füstölnek a billentyűzetek, és a közösségi hálókat, a hírportálok kommentár részeit, illetve nagyon sok emberi beszélgetést eláraszt a gyűlölettel teli beszéd. Kialakul egy nagyon szép körforgása az utálatnak, mert minél rosszabb a gazdasági és általános élethelyzet a lakosság 99 százalékának a körében, annál jobban tudják a politikusok, valamint az őket futtató oligarchák és társaságok, hogy kellenek valamilyen bűnbakok, akikkel el lehet terelni a figyelmet arról, hogy az egyre rosszabbodó helyzet az ő hibájuk. Ilyenkor nagyon jól jönnek a különböző kisebbségek. Júniusban a sok helyen kitett szivárványos zászló miatt most a szélsőjobboldali gépezet koncentráltabban fog támadni az LMBTQ-emberekre. De ez nem azt jelenti, hogy az év többi hónapjában nem tesznek meg mindent azért, hogy megnehezítsék, sőt ellehetetlenítsék a „normától” eltérő szexuális irányultságú vagy nemi identitású személyek életét.

A hatalmi struktúráknak „szerencséjük” van: a mai világban a lakosságot nagyon sok módon meg lehet osztani.

A kisebbségek, legyenek azok szexuális, nemzeti, etnikai vagy vallásos kisebbségek, egyre több országban vannak veszélyeztetve, elnyomva. Az úgymond fejlett demokráciákban és a kemény diktatúrákban egyaránt. Az USA-ban, Indiában, Ugandában, Izraelben, Kínában, Mianmarban és még lehetne sorolni. Európában is az LMBTQ-emberek, a menekültek, a nők és a különböző kisebbségek a bűnbakok.

A legszomorúbb ebben az egészben az, hogy még a különböző kisebbségek között is akadnak elegen, akik egymás ellen harcolnak, mert úgy érzik, hogy nekik a jogegyenlőség kijár, de a másikoknak már nem, miközben nem látják, hogy nem a nemzeti, etnikai, vallásos vagy szexuális identitás az, ami egzisztenciájuk alapja, hanem közös emberiségük.

Ha szeretnénk, hogy az emberiség tovább fejlődjön, akkor el kell tudnunk képzelni azt, hogy egy nagy téren egymás mellett látunk embereket, akik különböző isteneknek szentelt templomokba és szentélyekbe mennek imádkozni, miközben kint a téren egy csoport ateista találkozik, a padokon férfiak férfiakkal, nők nőkkel, nem bináris emberek nem bináris emberekkel és nők férfiakkal ücsörögnek, randizgatnak, csókolóznak és nevetgélnek. És együtt örülnek annak, hogy mindenki megtalálta azt, amitől boldog, illetve amit és akit szeret.

Ha viszont inkább a különbségek miatt fogjuk gyűlölni egymást, és inkább az elnyomóink oldalára állunk, akkor a 99 százalék továbbra is csak az 1 százalék rabszolgája marad.