Vagyon, hatalom, egyenlőtlenség

Bár a kutatások e téren eléggé eltérőek, a lényeg a mai ember számára az üzenet: a földesúr mindent megtehetett. Mert neki szabad, mert hatalma volt – és pénze.

Úgy tűnik, most ez a felállás már fordított: pénze van, tehát hatalma. A Jeffrey Epstein ügy az egész #metoo mozgalom egyik legdurvább termése. A dúsgazdag Epstein mindenkivel jó viszonyban volt, kezdve a brit királynő férjétől híres színészeken át az amerikai elnökökig. Fiatalkorú prostituáltak voltak a partijain, és alighanem emberkereskedelemmel és kábítószer-kereskedelemmel is megvádolhatták volna, de mindezt elnézte neki bő két évtizedig az ügyészség – mert elért a keze odáig.

Hogy tényleg öngyilkos lett-e a cellájában vagy más néven él valahol, „tanúvédelmi” program keretében – ezt valószínűleg sosem tudjuk meg.

De nem is az ő személye érdekes most, hanem hogy a szupergazdagok hogyan viszonyulnak a társadalomhoz, hogyan tekintenek azokra a normákra, amelyek minket egyébként emberi csoportként egyben tartanak.

Az elmúlt ötven évben exponenciálisan szakadt ketté a társadalom. 

A vezérigazgató és az átlagmunkás fizetése közötti szakadék megtízszereződött, a legvagyonosabb néhány tízezer sokszoros befolyást szerzett a nemzeti vagyonok felett, minden válság ellenére – sőt, közepette.

A (dollár)milliárdosok száma töretlenül nő, mégis egykulcsos adóval áltatjuk magunkat, vitatkozunk a vagyonadón és ingatlanadón. Ha egyáltalán szóba jön érdemi bevezetésük egyik-másik európai országban. A 20. század közepén a kapitalista Egyesült Államokban volt, hogy a legfelső bevételi sávba eső jövedelem adóterhe akár a 90 százalékot is meghaladta! Ezek mára a fejlett világban a felére, harmadára estek vissza.
A szupergazdagok egyre nagyobb vagyonokat halmoznak fel, miközben egyre kisebb részben vesznek részt az adókon keresztül az újraosztásban. Ezt a globalizáció is segíti, az adóparadicsomok elérhetősége – mi több, egymás közti versengése az oligarchák pénzéért – és az is, hogy a szupergazdagok politikai befolyása a vagyonukkal párhuzamosan nő. Jobboldalon és baloldalon egyaránt.

Az alapvető probléma a transzparencia teljes hiánya, ezen viszont csak a kapitalista globalizált struktúrák tisztességes újragondolása és nemzetközi szinten való újrahuzalozása tud csak segíteni. Vagy, ahogy az ENSZ jelentéstevője fogalmazott: a fokozódó társadalmi igazságtalanság a klímaapartheiddel érhet véget.