Úton a rendőrállam felé, avagy a pálcika próbája

Akaratuk ellenére is lehet majd DNS-mintát venni Csehországban a gyanúsítottaktól, a vádlottaktól, a jogerősen elítéltektől és a kényszergyógykezelésre utaltakról, ha a parlament is rábólint František Bublan belügyminiszter javaslatára, melyet a kormány legutóbbi ülésén elfogadott.

A törvénytervezet szerint a rendőrök kényszerítő eszközöket, jelesül fogásokat is bevethetnek a DNS-minta megszerzése érdekében. Azaz a közeg erőszakkal szétfeszítheti az érintett száját, hogy megforgassa benne a mintavételre szolgáló pálcikát, vagy kitépheti a haját – mintát bármiből lehet venni. A személyes adatokat védő hivatal vezetője azonnal tiltakozott a törvénytervezet ellen, tegyük hozzá, joggal, ugyanis rendkívül bizalmas információról van szó, a mintavétel behatolás a célszemély intim szférájába, s – főként ha erőszak alkalmazásával párosul – akár a testi integritás megbontásával is járhat. József Attila Levegőt! című versében még csak a lehallgatások ellen emelte fel szavát: „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba írják, miről álmodoztam.” Hogy kettős spirálunk egyedi adatait is kartotékba írnák, erről 1935-ben nem is álmodhatott; és George Orwell sem gondolhatta 1948 decemberében, mikor befejezte talán legnagyobb hatású regényének első változatát, hogy mennyire szemmel leszünk tartva. Minden parkolóházban, bevásárlóközpontban, bankban, postahivatalban töltött pillanatunkat kamerák tucatjai figyelik, sőt, elég kitenni lábunkat az utcára, s máris térfigyelő rendszerek lámpának álcázott kamerái fókuszálnak ránk. Adatok vagyunk a központi lakossági nyilvántartóban, a bűnügyi nyilvántartásban, a Szociális Biztosítóban, a telefonszolgáltatónknál, a közlekedésrendészeten, munkahelyünkön, az orvosunknál és még ki tudja, hol. A legtöbb helyen leírják szupertitkos személyi számunkat, születési dátumunkat, személyiigazolvány-számunkat. Ezekhez a számokhoz jobbára sehogyan nem viszonyulunk, vagy megtanuljuk életünk folyamán fejből, vagy nem, de ennyi. A vércsoport firtatása már kényesebb kérdés, DNS-mintánk rendőrségi adatbázisban való tárolása pedig durva túlkapás lenne az állam részéről, főként a gyanúsítottak és a vádlottak esetében. Ez az intézkedés ugyanis figyelmen kívül hagyja az ártatlanság vélelmét, márpedig egy gyanúsítottról vagy vádlottról még bőven kiderülhet, hogy ártatlan. Mi lesz a mintával ebben az esetben? Hol és meddig tárolhatják? Kik férhetnek hozzá? Mi történik, ha az adatok kiszivárognak?

A cseh rendőrség katasztrofális erkölcsi állapotban van. A Mladá fronta Dnes tényfeltáró riportban számolt be arról, hogy a talált tárgyak osztályáról eltűntek a leadott dolgok, pedig ez igazán pitiánerség. A mosti maffiaügyben a rendőrségről minden esetben kiszivárgott, ki tett feljelentést a várost rettegésben tartó banda ellen; ezeket az embereket aztán terebélyes fiatalemberek keresték fel, és vélhetően nem gyengéd rábeszéléssel rávették, hogy vonjanak vissza mindent. A visszaélésekről beszámoló Respekt című hetilap főszerkesztőjét lakása előtt, a lépcsőházban rugdosták össze. Az elmúlt félév során több főrendőrt menesztettek, egy kényes ügyeket vizsgáló rendőrtiszt rejtélyes körülmények között öngyilkos lett, néhány nyomozónak – esetenként magas beosztásúnak is – pedig azért kellett a vádlottak padjára ülnie, mert bizonyítást nyert, hogy mindannyian együttműködtek szervezett bűnözői csoportokkal. Ezek fogják tárolni a DNS-mintákat?

A modern kriminalisztika persze nem állhat meg az ujjlenyomatvételnél, és hasonló, már Sherlock Holmes idejében is ásatagnak számító módszerek alkalmazásánál. A DNS-adatbank a korszerű bűnüldözés alapkellékének mondható. Azonban feltöltése során ügyelni kellene rá, hogy ne sérüljenek a személyiségi jogok, és az Európai Unió személyiadat-védelmi ajánlásai. Senki sem szeretne egy olyan országban élni, ahol már a puszta gyanú esetén azonnal pálcikát tolnak a szájába. Mi lehet egy ilyen intézkedés foganatosítása után a következő lépés? Bőr alá ültetett mikrocsip?