Üres ígéretek

Képzeljünk el egy olyan helyzetet, melyben egy közeli rokonunk súlyos alkoholizmusban szenved, és a szer több évtizedes használata már egészségügyi állapotát is megpecsételte. A család jelentős része arra kéri, sőt már majdnem könyörög, hogy az illető hagyja már abba az alkoholizálást. De a kedves rokon nem és nem hajlandó letenni a szerről, és függősége miatt már komoly segítség nélkül nem is lenne rá képes. Vígan issza tovább a párlatokat, nem is tud elképzelni olyan világot, ahol ne lenne ez az egyik alappillére életének. A helyzet már olyan szinteket ért el, hogy a család elkezdett évente egy nagy családi összejövetelt megszervezni, ahol megpróbálják meggyőzni az alkoholista rokont, hogy fogadja el segítségüket, próbáljon már leállni az italozással. De van ebben a családban pár tag, akik támogatják alkoholista rokonukat az italozásban. Mit is árthat már itt-ott egy pohárka, és ha már azt szeretné, hogy öntsünk, hát nem öntünk félig.

Képzeljük el, hogy ez így megy éveken keresztül, rokonunk évről évre rosszabb állapotban van, és a családtagok, akik – mint kiderült, otthon saját pálinkafőzővel rendelkeznek – egyre több pohárkával öntenek neki. A család többi tagja egyre több tudományos írással próbál érvelni, de hiába. Majd egyik évben, amikor rokonunk egészségügyi állapota a sok párlat fogyasztása után annyira elromlott, hogy magas láza van, amit erős verejtékezés és hidegrázás kísér, és kezdenek tönkremenni az testét éltető alapfunkciók, s mindez egyre kiszámíthatatlanabbul történik, már a pálinkafőzővel rendelkező családtagok sem tudják tagadni, hogy ez javarészt miattuk van. Így hát hosszú huzavona után megegyeznek a család többi tagjával, akik már szinte sikítanak, hogy rokonuk bele fog pusztulni a sok pálinkába, hogy segítenek kedves rokonuknak igazságosan, rendezetten és méltányosan leállni az alkoholizálással 2050-ig. Majd egy nappal a családi összejövetel után a pálinkafőző rokonok bejelentik, hogy még több pálinkát fognak főzni kedves rokonuk számára, mert hát nem lehet egyik napról a másikra felhagyni az italozással.

Abszurd egy kis családi történet ez, nemde? És pont ez játszódott le a COP 28-ason. A haldokló rokon ebben a kis történetben Földünk, a párlat, amitől függ, a gáz és a kőolaj, a pálinkafőző rokonok pedig a fosszilis energiahordozókat termelő és abból profitáló országok és nagyvállalatok. A család többi tagja pedig a maradék emberiség, a világ óceánjaiban lassan elsüllyedő szigetországok s a többi ország, amelyeket a klímakatasztrófa a legsúlyosabban érint. A zárónyilatkozatban a részt vevő felek bólintottak „a fosszilis tüzelőanyagokról való igazságos, rendezett és méltányos megválásra az energiarendszerekben (...) annak érdekében, hogy a tudomány javaslatának megfelelően 2050-re elérhető legyen nettó nulla részarányuk”. E mellett nagy hangsúlyt fektettek a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás fontosságára. De ez a technológia még messze nem képes jelentős mennyiségű szén-dioxidot eltávolítani a légkörből. És a szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a fosszilis energiahordozókat jóval hamarabb ki kell iktatnunk az energiarendszerekből, mint 2050, ha az 1,5 °C átlaghőmérséklet-növekedést be akarjuk tartani.

Ráadásul minden ígéret ellenére a világ legnagyobb termelői és a klímacsúcs elnöke, Szultan al Jaber, a konferencia vége után kijelentették, hogy több olajat és gázt fognak az elkövetkező években termelni.

Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! A zárónyilatkozat alibista nyelvezete nem változtat semmit azon, hogy a fosszilis cégek továbbra is a bolygó pusztításából fognak meggazdagodni.