Ukrajnán a sárkány szeme

TASR/AP-felvétel

Az első lövés óta tudjuk, hogy Kína árgus szemekkel figyeli az Ukrajnában zajló háborút. Peking számára nemcsak tajvani aspirációi miatt érdekes az európai csatatér: a szankciós politika működése és hatásai, egy proxiháború tanulságai életbevágóan fontosak a kínai kommunisták számára.

Ezt lassan az euroatlanti tábor is felismeri. Ez a háború nem csak Európáról és az európai biztonsági struktúráról szól. Hanem a NATO mint szövetség hitelességéről és kapacitásairól, még ha ez szerencsére most gazdasági szinten mutatkozik meg látványosabban. Újra érvényes a hidegháborúból ismert „feltartóztatás” politikája: nem csak az oroszokkal szemben kell olyan eredményt felmutatni a fronton, ami elveszi a kedvüket a további agressziótól. Mivel Kína a nemzetközi rendszer másik nagy kihívója, elemi érdekünk, hogy Peking számára is kellően elrettentő üzenetek szülessenek.

Rögtön az első körben riasztó lehet a kínai kommunisták számára, hogy a NATO mennyire mélyen belelátott az orosz lapokba a háború előtt – és feltehetőleg azóta is. Nemcsak a lehallgatások, a beépült emberek is hozzák az információkat. Ilyen helyzetben a NATO minden ellenlábasa csak azt a kérdést teheti fel magának, hogy vajon náluk milyen mély e penetráció. Mondjuk sajnos valószínűbb, hogy Pekingben ennyire nem állnak jól a szövetségesek, de nem a tény számít, hanem az ijedtség.

A gazdasági szankcionálás pedig Peking valódi rémálma. Kipróbálták a vámháborút az USA-val, de ez csak gyenge bevezetés ahhoz képest, amit Moszkva kapott. Megint csak sok szempontból felkészültebben érné a kínai rezsimet egy hasonló szankciós-izolációs gazdasági támadás, de nem az a kérdés, hogy az élet fennmarad-e a kínai határokon belül (nyilván), hanem az, hogy a gazdasági növekedést tudná-e hozni a rendszer a „Nyugat” nélkül. Nem tudná. Ez pedig nagyon rossz hír annak a kínai rendszernek, amely a megszokott kommunista módszertan szerint az életszínvonal növekedésére alapozza legitimitásának nem kis részét.

Végül az is kiderülhetett Peking számára, hogy a háborúzás nem triviális dolog. Az USA és jó pár szövetségese behozhatatlan előnnyel rendelkezik, évtizedek óta fegyveres konfliktusok részesei (Irak, Afganisztán, afrikai bevetések stb.) A katonai eszközök kiállták a por és nap próbáját, a haderőnemek képesek az együttműködésre, a parancsnoki láncok krízisben is működnek. Ez most nem látszik az orosz csapatoknál. Óriási kérdés, hogy a kínai haderő élesben vajon hogyan működne. Ne tudjuk meg! Viszont a mostani orosz katonai-technikai fiaskók óvatosságra inthetik az amúgy is kockázatos partraszállós terveket dédelgető kínai hadvezetést.

A NATO-szövetségesek alapvető érdeke, hogy Kínát leválassza az oroszokról, és ne hagyja, hogy a gazdasági szankciók ütötte lyukakat Peking próbálja befoltozni. Ehhez most itt a történelmi pillanat: az euroatlanti tábor eltökéltsége kikényszeríthet egy kínai kompromisszumot. Ehhez viszont a NATO számára egyértelmű dominancia szükséges az ukrajnai háborúban – közvetlen részvétel nélkül. Nem egyszerű feladvány, de komoly gyümölccsel kecsegtet!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?