Újraélesztés

A pozsonyiak nagy része szombat reggeli kávéja mellett azon gondolkodik, hova is menjen ebből a városból. Szülőkhöz, barátokhoz, vagy csak egy másik városba, ahol valami élet van. Nem tudom, más hogy van vele, de én az utóbbi hónapokban már azon agyalok szombat reggel, van-e piac a régi vásárcsarnokban. Ha épp nincs, akkor iszok még egy kávét, de ha van, akkor egyet sem iszok, mert tudom, hogy a csarnok piacán sokkal finomabb kávét fogok inni. És ha már ott vagyok, veszek egy hatalmas krumplis vagy töpörtyűs pogácsát. Aztán észreveszem, hogy itt a szakállas figura, akitől a múlt hónapban azt a finom almát vettem. Kérek ismét egy szatyorral, a szakállas pedig elmondja, hogy az alma valószínűleg azért olyan finom, mert a fát még a nagyapja ültette a kertjük végébe. Ha már ott vagyunk, veszünk tőle krumplit is, meg salátát. A szomszédjától meg házi sajtot. Ez az egésznek a lényege, a személyes kapcsolat a termelő és a fogyasztó között.

Egyébként hihetetlen, hogy létezik egy főváros, amelynek vezetői képesek arra, hogy piacokat szüntessenek meg (az utóbbi években Pozsonyban több ilyen eset történt). Ahol piac van, ott élet van, ezt már tudták az ókori rómaiak is, és tudják az összes európai fővárosban, ahol hatalmas vásárcsarnokok működnek. Most már persze tudják a pozsonyi városi képviselők is, mert miután a régi vásárcsarnok megnyitásának tervét tavaly kínkeservesen átpréselték a közgyűlésen, és megtudták, hogy van ilyesmire igény, az Óváros hirtelen saját termelői piacot indított a Medikus kert és a Szent András temető közti utcácskában, méghozzá hetente. Persze minél több piac nyílik, annál jobb, annál kevesebb halott közterülete lesz a városnak, amely a fővárossá dózerolását máig nem tudta kiheverni. Mindenesetre május közepétől nyugodtabban kelhetünk hétvégenként, mert minden szombaton lesz piac a csarnokban.