Újra indul Taki bá Ladája

Bevallom, alig hittem a fülemnek, mikor meghallottam, hogy a Magyar Televízió újra műsorára tűzi egykor oly népszerű és közkedvelt, sokak által mégis szidott teleregényét, a tizenhárom éven át, kéthetente csütörtökön sugárzott Szomszédokat. A közszolgálati tévé a napokban újra m1-re keresztelt csatornája hétfőtől naponta vetítené a sorozat egyes darabjait, közvetlenül a híradó előtt.

Mi tagadás, alig várom, hogy újra találkozhassam gyermekkorom kissé ómódi valósághőseivel. Alig hiszem el, hogy újra felcsendül Vukán György, a sorozathoz írt, mélyen, a tudatalattinkba szivárgott zenéje.

Újra szemünk elé tárulhat a nagy magyar rögvalóság, a késő kádári gulyáskommunizmus világa. Persze kérdés, mi jó van ebben. Könnyen lehet, hogy semmi, mint ahogy egy felmelegített párkapcsolatban, nosztalgiázni azonban mégiscsak jó. Jövő héttől kezdve Taki bá újra taxijába ül, minden este okulhatunk Etus bölcselkedéseiből, elámulhatunk Mágenheim doki sziklaszilárd jellemén, hallhatjuk, amint Gábor Gábor sokat sejtetően felsóhajt: klarissza mia; és újra zsörtölődhetünk Virág doktorral, láthatjuk, mint szaladnak udvarlói Alma szoknyája után, és ez még nem minden. Lenke néni is beáll a pult mögé. És majd’ elfelejtettem Nemcsák Károlyt, alias Vágássy Ferit, a főfoglalkozású kisembert, aki – mint a korabeli vicc állította – nem Csák Máté fia.

Szóval alig várom, annak ellenére, hogy ha jól emlékszem, rettenetesen unalmas volt, minduntalan az élet sótlanságáról, szürkeségéről akart meggyőzni, miközben a valóság azért mégiscsak több színben pompáz. De hát nincs mit tenni, életünk része volt egykoron. Hogy a többségünket minden második csütörtökön a képernyő elé szegezte, kár volna tagadni, felérne egy öncsalással.

Nekem legyen mondva, ugyancsak fura lény az ember, még az önkínzásban is talál élvezetet. Én például még a Korda Gyurit is szeretem utálni, pedig az nagy szó. Visszatérve azonban a Szomszédokhoz, egyre ügyeljünk: nehogy szívbajt kapjunk az izgalmaktól.