Az elsődleges tervek szerint február 3-án kezdik meg az amerikai csapatok Irak bombázását.
Újholdkor támad az USA!
Az elsődleges tervek szerint február 3-án kezdik meg az amerikai csapatok Irak bombázását. George Bush, amerikai elnök megduplázta a Perzsa-öbölbe utazó katonák számát, így már százhúszezer harcos áll készen a bevetésre.
Katonai szakértők egybehangzó véleménye, hogy néhány héten belül megkezdődnek az akciók. A legideálisabb dátumnak a február 3-a ígérkezik, amikor is újhold lesz, és ez jelentősen megkönnyítheti majd az éjszakai bombázást, és a páncélos alakulatok támadásait –közölte a német Bild nevű napilap.
Bush édesapja 1991. január 17-én, röviddel éjfél után hasonló körülmények között indított támadást a Kuvait partjainál állomásozó szaddami csapatokra. Akkor a bevetés 6 hétig tartott, most a tervek szerint minden gyorsabban zajlik majd. Ha a tervek valósak, akkor mintegy ezer repülőgép és helikopter száll majd fel a török, a szaúd-arábiai, és katari bázisokról. Számításaik szerint lézerrel irányított bombákkal semmisítik meg Irak repülőtereit, és a Bagdad környéki katonai támaszpontokat.
A speciális alakulatok célja a háború Izrael felé való kiterjedésének a megakadályozása lesz. Egy nyolcvanezer fős földi alakulat zárja el majd a Bagdad felé vezető utakat, és Törökország felöl további csapatok vonulnak Észak-Irakba, körbekerítve a fővárost.
A végső, sorsdöntő támadást Bagdadra, és Saddam szülővárosára, Tigrisre mérik majd, ahol a diktátor huszonötezer elitkatona védelmét élvezi. A közelharcban, utcáról-utcára, házról-házra haladnak majd a katonák, hogy Husszeint elfogják, és az országon kívül bíróság elé állítsák. Március végére befejeződhet a háború, ugyanis akkor már nagyon meleg van a sivatagban, gyakran több mint 40 fok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.