Új választóvonal

Mindazon nagyszabású jelzők azonban (a folytonosság és az előrelépés kormánya), amelyeket a koalíció annak rendje és módja szerint magára aggatott, csak a kötelező öntömjénezés eszközei.

Ha a kilencvenes évek politikai választóvonala eltűnik, az egyvalami miatt következhet be: mert eltűnnek azok a játékosok, akik a vonal két oldalán álltak. Sokan már eltűntek közülük: az SDKÚ már történelem, és az ő útjára lépett a KDH és az MKP is. Ez viszont nem ennek a kormánynak az eredménye, inkább természetes következménye a hazai parlamentáris demokrácia sajátos működési mechanizmusainak.

A parlament a kormányprogramról vitázik, a jogalkotási tevékenységet egyelőre nem tudjuk értékelni, csak a retorikait, ebből is látszik azonban, amit már március 5-e éjszakáján sejteni lehetett, hogy kialakulóban egy új politikai választóvonal. Ezt pedig nem az utóbbi hónapokban sokat ragozott hagyományos/nem hagyományos dichotómia határozza meg, hanem egy sokkal fontosabb kérdés, a demokratikus alapértékeké.

A Smer és az SNS demokráciafelfogása ugyan nem nevezhető különösebben progresszívnek, ám a demokrácia teljes eltörlésére nem fognak kísérletet tenni. Eddigi tevékenységükkel lassan porlasztgatták a demokratikus alapértékek egy részét, de nem indítottak ellenük teljes vonalú letámadást. A parlamentben ülő nácik ezt hatalomra kerülésük esetén tétovázás nélkül megtennék, hiszen egész lényük ezen a törekvésen alapszik. És most nézzünk szembe Igor Matovič kijelentésével, mely szerint tulajdonképpen mindegy, ül-e további húsz vagy harminc náci a parlamentben, ha marad még 120 normális. Matovičnak és társainak egy legalább olyan kellemetlen döntést kell majd meghozniuk az elkövetkező időszakban, mint amilyet a Híd és a Sieť hozott, amikor koalícióra lépett a Smerrel és az SNS-szel: egy platformra kell helyezkednie mindenkivel, aki nem ellensége a demokratikus berendezkedésnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ellenzék és a kormány kezdje el szeretni egymást, de ha az ellenzék demokratikus része nem fog Kotlebáék ellenzékeként is fellépni, azzal tulajdonképpen melléjük áll.

A demokratikus értékek mellett kiálló pártok felelőssége ma – akár kormányon, akár ellenzékben vannak –, hogy a parlamenti kultúra művelésében is meg lehessen őket különböztetni a szélsőségesektől, akik egyébként az egyedüli tiszta, keresztény, hazafias politika letéteményeseiként fognak fellépni. Már most is ezt teszik: visszaélve az emberek jóhiszeműségével nem szakmai, hanem morális vonalon közelítik meg a politikai kérdéseket. Senki sincs otthon minden szakmai kérdésben, ám morálisan mindenki állást tud foglalni: ez a szélsőségesek legfőbb támasza.

A demokratikus vonal politikusai két dolgot tehetnek: szakmai érvek mentén próbálják képviselni a demokratikus értékeket, vagy maradnak a hőzöngésnél, amivel szép fokozatosan átadják a hatalmat a szélsőségnek. Nem elég hangzatosan elítélni Kotlebáékat, nem elég verbálisan elhatárolódni tőlük, el kell őket lehetetleníteni. Ehhez egy új szemléletre lenne szükség, még Matovič részéről is, ez azonban jelenleg nem tűnik túlságosan reálisnak.