Új nyersanyagok, régi világ

A nyersanyagok meghatározzák a nemzetközi rendszer szerkezetét. Egykor az aranybányák vagy épp sóbányák voltak a szuverén háborúk célpontjai. Folyók és hegyek adták a határokat, az óceánokon néha évszázadokig alig hajózott át ember. Vasérc, gazdag termés, bőséges vadállomány, nem sokkal több kellett egy sikeres uradalomhoz.

Az új felfedezések – földrajziak, iparik vagy immár technikaiak – újraírták a hatalom térképét. Az olaj például látványosan átszabta a geopolitikát, hiszen a közel-keleti országokat addig nem jegyezték vastagon, ez viszont pár évtized alatt alaposan megfordult.

Az uránbányák vagy éppen az űrkikötők földi elhelyezkedése ugyanúgy kardinális kérdés, ahogy a nagy folyók melletti városépítés vagy éppen a tengeri kikötők fekvése is vezetett háborúhoz.

A kereskedelmi útvonalak ellenőrzése a mai napig kulcsfontosságú. Nem véletlen, hogy a dekolonizáció ellenére Gibraltár angol, sok-sok sziget az óceánokon továbbra is az egykori nyugat-európai nagyhatalmak szuverenitása vagy befolyása alatt áll. Erről szól a kínai Egy út – egy övezet kezdeményezés, és persze az Egyesült Államok tengeri fölénye.

A 21. században a hatalom földrajzát egyszerre két erős folyamat szabja újra. Egyik oldalról a klímaváltozás: folyók száradnak ki, tengerszint emelkedik, területek termőtlenné silányodnak, vagy éppen néhány helyen meg termővé válhatnak. Az átrendeződés megy magától már, sajnos, erre kevés ráhatása lesz a szuverén döntéshozóknak.

A másik folyamat az ehhez való alkalmazkodáshoz szükséges eszközökhöz, egész pontosan az eszközök alapanyagaihoz való hozzáférés. A réztől a ritka földfémekig három tucat olyan ásványi anyagot legalább számontartunk, amelyek kritikusak az akkumulátor-fotocella-hidrogénipar szempontjából, és ezek lelőhelyei semmivel sem oszlanak el demokratikusabban a Földön, mint bármely korábbi nyersanyag.

Egyes országok már most elképesztő nemzetközi érdeklődést élvezhetnek, persze egyelőre csak a bányaszektor, és mivel ezek tipikusan a szegényebb déli országok, nem lehetetlen a vékonyka politikai elit gyors kooptálása sem. Ez nem annyira jó hír a bolygónak, mert azt jelenti, hogy fokozódik a nyersanyagokért a verseny, ezek továbbra is praktikusan kisajátíthatóak lesznek, és a nagyobb hatalmak – ezt már egy évtizede felismerve – rámozdultak ezekre az ellátási láncokra. Itt sajnos az EU lemaradt az USA és Kína mögött.

Számtalan eleme van még a geopolitika 21. századi alakulásának, de az biztos, hogy a régi, klasszikus nyersanyagverseny elemei is mind-mind ott sorakoznak, bányák és feldolgozó gyárak képében. Óriási keresletnövekedés mellett, egyre drágábban kitermelhető helyeken fog zajlani mindez. Hiába hitech az az iPhone, attól még arányosan sok bányatermék van benne. Hiába írják a legjobb szoftvert az euratlanti térségben, ha a hardware-ellátási lánc megszakítható. Erről szól a kínai– amerikai csipháború és mindaz, ami még következik.