Új időknek régi dalai

Talán nincs is újságíró a magyar glóbuszon, akinek tudatában ilyenkor, az év első napján nem jelenik meg Petőfi Sándor feledhetetlen mondata a sajtószabadságról.

Talán nincs is újságíró a magyar glóbuszon, akinek tudatában ilyenkor, az év első napján nem jelenik meg Petőfi Sándor feledhetetlen mondata a sajtószabadságról. Újévkor talán még a mindenkori hatalomgyakorlók mindent túlélő sajtóölebei is eljátszadoznak a gondolattal: de jó volna néha bátornak lenni! Sokat elárul a társadalom állapotáról, hogy miről írnak az újságok sátoros ünnepeken. A költő születésnapjának hajnalán most az év utolsó hetében asztalomra került újságok böngészésével múlatom az időm. Vizslatom azok hatását, akik Petőfi óta térségünkben bármilyen nyelven úgy nyilvánítottak a sajtóban véleményt, hogy gondolatuk összecsengjen ezzel: „…van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?” Sajtószemlém végeredménye: az ünnepek körüli számokban a hatalomgyakorlók előtti farkcsóválás dominál. Alpárian sunyi formában. Petőfi, majd Ady 50 évvel későbbi „sajtószabadság-receptjének” nyomelemei sem fedezhetők fel. Minden azt sugallja, az ország krémje jó munkát végzett 2001-ben. Nem arról van itt szó, hogy egy napilap karácsonyi számát kizárólag az elesettek nyomorának ábrázolásával kellene megtölteni. Arról lenne itt szó, hogy érvényesíteni kellene azt az alapelvet, amely szerint a közvélemény-csinálóknak meghajolni csak az elesettek felé szabad. Az ünnepi sajtón az újgazdagok és a politikusok előtti hajbókolás szikrát és ötletet nélkülöző formája vonult végig. Megtudtam, milyen autóval ajándékozzák meg Privatizátorék csemetéjüket, körmöm tövig rágtam az izgalomtól, mert a miniszter arról nyilatkozott, hogyan szereti a lazacot, a pártelnök pedig azt taglalta, miniszterelnök korában mennyire közömbös maradt aziránt, gyermekei privatizálnak-e vagy sem. Ha körülményeinkről egy történész 100 év múlva 2001 karácsonyi sajtója alapján alkotna képet, arra a következtetésre jutna, hogy ebben az országban a lakosság négyötöde vagy politikus, vagy nagyvállalkozó volt. Mint minden év első napján, Ady Endre Összesét és publicisztikáját is fellapoztam. Eligazításként ismét elolvastam Enyhe, újévi átok c. versét. Címzettje: Tisza miniszterelnök. Befejező sora: „Ez a gazember még lakolni fog.” Rádöbbentem, mekkorát tud fordulni a világ! Ismerek egy közéleti embert, aki úgy 25 éve sok ember jelenlétében még meghatódottságtól bepárásodott szemmel hallgatta egy műsoros esten Ady e versét. Ma – szlovákiai magyar politikusként – hazafias gerjedelmében elzarándokolt Debrecenbe, hogy kifejezze hódolatát Tisza István újonnan felállított szobra tövében…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?