Új arcok, régi célok

A nagy kérdés az, hogy egy jól körülhatárolt körhöz tartozó, pártstruktúrákon kívüli négy civil indítása mire lesz elég – tény ugyanakkor, hogy az MKP szempontjából a nagyon kevés plusz is nagyon sokat, konkrétan parlamenti mandátumokat érhet. 2010-ben és 2012-ben is 110 ezren szavaztak a párt listájára, három éve 17 ezer voks hiányzott a bejutásához. Öt hónappal a választások előtt elemzői konszenzus van arról, hogy ha nem történik valami csoda, akkor az országos részvétel elmarad a 2012-estől. Ez azt jelenti, hogy ha az MKP pár ezer szavazattal többet szerez, bejuthat a parlamentbe. Nem meglepő, hogy Berényiék nagy reményeket fűztek a választói támogatottsággal csak nyomokban rendelkező OKS jelöltjeinek listára vételéhez – ez is csak pár ezer pluszszavazatot jelentett volna, ám lehet, hogy pont ez kellett volna a sikerhez.  A civilek jelölésének pikantériája, hogy két-három éve még kisebbfajta állóháborúban álltak az MKP vezetésének egy részével, nem csoda, hogy a párt jobbszárnyán elhelyezkedő „ifisták” berzenkednek leginkább a bejelentés miatt. Úgy érezhetik, hogy az ellen-Gombaszögként létrejött martosi tábor megszervezésének dacára az általuk furcsa módon liberálisnak nevezett gombaszögi arcokra tekintenek megmentőként. Ez viszont a pártvezetés részéről csupán a realitás felismerése, ugyanis ők lehetnek azok, akik középről tudják esetleg megszólítani a politikától totálisan megcsömörlött fiatalokat. Orosz Örséknek így várhatóan nemcsak a konkurens párt támadásai, hanem „baráti tűz” és a várható belső fúrások kíséretében kell kampányolniuk. A számok mindenesetre ritkán hazudnak, így március elején pontosan láthatjuk, ki mennyi voksot hozott az MKP konyhájára.  Önmagában viszont a civilek listára állítása sem menti meg a pártot az újabb kudarctól, ha az MKP nem tér magához az utóbbi hónapokban tapasztalt mélyaltatásból. Kínos lenne ismét elveszíteni százezer magyar szavazatot.  Öt hónap múlva választások lesznek, ám a párt gyakorlatilag teljesen láthatatlan. Pedig parlamenten kívüli erőként hatványozottan aktívabbnak kellene lennie, hiszen most híján van egy sor standard eszköznek, amellyel a törvényhozásban ülő pártok minimális erőbedobással tudják magukat láttatni. Erre az sem lehet mentség, hogy úgy általában álmatag a hivatalosan még meg sem kezdődött kampány, mintha mindenki elaludt volna egy kicsit, s nem érezni kormányváltó hangulatot.