Turizmuskatasztrófa

cook

7-es erejű földregés rázta meg az utazási piacot, és még csak most jön a cunami.

Még nem látni, pontosan milyen következményei lesznek a Thomas Cook csoport bedőlésének, de az biztos, hogy alaposan felforgatja az utazási piacot, néhol földrengésszerű változások lesznnek. Mint ahogy Michalis Vlatakis görög turisztikai szakember mondta, a csőd 7-es erejű földrengéssel ér fel és a cunami még csak most jön. Ő a görög turizmus szempontjából foglalta össze a történteket, de lesznek népszerű célállomások, országok, ahol még ennél is tragikusabban alakul a helyzet.

A Thomas Cook csoport a világ legrégebbi szabadidős utazásokra specializálódott irodája. Volt. Mert a 178 évnyi működés után nem volt, aki segítő kezet nyújtson neki. Igaz, korábban már több alkalommal is kisegítették, előbb a bankok, majd a brit kormány, most egy kínai befektető ígért mentőövet, ám amíg ez megérkezik, kellett volna a londoni kormány 200 millió fontos segítsége. Boris Johnson azonban nemet mondott, annak ellenére, hogy a mentéssel és a csőddel kapcsolatos kiadások többe fognak kerülni, mint amennyit kért az utazási iroda. Olyan a helyzet, mint a világválság előtt, amikor az amerikai kormány hagyta bedőlni a Lehman Brotherst, nem is sejtve, hogy az mekkora lavinát indít el. A következményeket ismerjük.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy most is ilyen helyzet állt elő, csak az utazási piacon. 

A csőd bajba sodorhat olyan országokat, amelyek gazdasága erősen függ a turizmustól és főleg az európai turistáktól. Hiányozni fog az a sok millió utas, akik eddig a Cookkal érkeztek.

A görögök mellett a spanyol (Mallorca, Ibiza, a Kanári-szigetek, amelyek elsődlegesen a Thomas Cook csoport utasaira építettek),  a török, a tunéziai, a máltai, a ciprusi, de még az olasz idegenforgalom is meg fogja érezni a csőd hatását, de az olyan távolabbi célállomások, mint Thaiföld, a Karib-tenger térsége, Kuba, Dominikai Köztársaság vagy Mexikó is felkészülhet a turisták számának jelentős csökkenésére. Emellett az utazási szektor szolgáltatóit, a szállodákat, utazási irodákat, a légitársaságokat is megrázza a csőd, lesznek olyanok, amelyek szintén csődbe mennek, hiszen a Thomas Cook csoport utasainak kifizetetlen számlái miatt ők is fizetésképtelenné válnak, és hiányozni fog a sok vendég, akikkel már számoltak a következő hónapokra.

Az utazási szektor szerencsésebb szereplőire „csak” egy kemény tél vár, de túlélik. A világ legpatinánsabb utazási irodájának csődje azonban alaposan átrendezheti az utazási szokásokat. 

Az a 19 millió utas, akik eddig vele utazott, nem tűnik el, csak máshova és másképp fog utazni.

Sokan lesznek, akik már nem fognak bízni az utazási irodákban és inkább maguk szervezik meg a nyaralást. Ezt kell a szolgáltatóknak gyorsan felfogni és átalakítani az üzletpolitikájukat, hogy több figyelmet fordítsanak az egyéni utazókra. Ahogy minden csődnek, ennek is lesznek nagy nyertesei: azok a szolgáltatók, amelyek felfedezik a csődben rejlő lehetőségeket. És akik nem tudnak gyorsan alkalmazkodni, azok lesznek a vesztesek. A lavina elindult, a kérdés csak az, mikor áll meg, és mennyi céget temet maga alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?