Tojnak-e Mozartra?

Tojnak-e Mozartra? - ez a nagy kérdés, amely a 2. Mannheimi Mozart hét szervezőit foglalkoztatja. A választ december 3-a és 8-a között 3000 tyúk adja majd meg.

Tojnak-e Mozartra? - ez a nagy kérdés, amely a 2. Mannheimi Mozart hét szervezőit foglalkoztatja. A választ december 3-a és 8-a között 3000 tyúk adja majd meg.

A szárnyasokat tojatási célból szórakoztatják a világhírű osztrák komponista muzsikájával, illetve azért, hogy megfigyeljék, hat-e Mozart zenéje, és ha igen, miként a tyúkok tojási szokásaira. A kísérlet során minden nap nem csupán megszámolják, hanem le is mérik a tojásokat, majd pedig összehasonlítják őket a többi, nem zenére tojttal.

Ami a konkrét műveket illeti, az idei Mannheimi Mozart hét középpontjában a komponista operái állnak. Ezek azonban nem a tyúkoknak szólnak, hanem az embereknek. (Hogy a tyúkoknak milyen művek jutnak, arra nem tért ki a dpa.) Az emberi fülek számára első ízben csendülnek fel a mannheimi Nemzeti Színházban a La Clemenza di Tito dallamai és hallhatja a nagyérdemű az Idomeneo című operát is. Vendégszerepel a Dán Rádió Szimfonikus Zenekara, külön Mozart-estet ad Cecilia Bartoli - áll a dpa jelentésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?