Tízeurós esküvők

A tízeurós esküvői díj egyszerre két állatorvosi ló.

Keresztény szervezetek petíciót indítottak, mivel január elsejétől a templomi esküvőért 10 eurós hivatali illetéket kell fizetni, míg a polgári házasságkötés ingyenes marad. Nincs itt diszkrimináció, hiszen a hivatalban ezután is bárki, hívő, nem hívő, ingyen esküdhet – hangzik a liberális válasz. A gond ott van, hogy a törvény a két házasságkötési formát egyenrangúnak ismeri el, ha viszont csak az egyiknél szab pluszköltséget, az hátrányos helyzetet teremt. Ami ráadásul logikátlan is: a polgári esküvő az állam számára többletköltséggel jár, hiszen nemcsak az anyakönyvi adminisztratív feladatokat kell elvégezni, hanem a házasságkötési aktust is le kell bonyolítani – a templomban ezt az állam helyett az egyház végzi. Vagyis a kiadások oldaláról nézve pont a polgári esküvő esetében kellett volna illetéket bevezetni. Egy esküvő nem olcsó mulatság, tíz euró itt nem tétel, ám a hozzáállás, az elv akkor is bosszantó.

Hogy a szlovák médiában ilyen nagy visszhangot kapott az ügy, az nem az elveknek szól, hanem a kontextusnak. Az Egyesült Államokban és részben a Nyugat-Európában zajló kultúrharc mind a konzervatív, mind a liberális oldalon állandó készenléti állapotot eredményez. A nyugati társadalmakban látható változások miatt (liberális újbeszélben társadalmi fejlődés, hiszen a szavaknak a közéleti vitát keretező ereje van) a konzervatív tábor az apróságokban is a status quót ledöntő tendenciát véli felfedezni. Olykor jogosan, néha nem – vélhetően ez az eset az utóbbi kategóriába tartozik, még ha jogilag diszkriminatív is. A törvényalkotóknak éppen ezért a hasonló ügyekben megbúvó feszültségpotenciált is figyelembe kellene venniük, amikor – a bürokratikus olvasatban lényegtelen – apróbb változásokról döntenek.

Az eset nemcsak a kultúrharc metamorfózisait és csatatereit rajzolja meg, hanem a törvénykezés és a kormányzás esetlegességére és kaotikusságára is rámutat. A tízeurós díj bevezetését a Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes hivatala által kidolgozott törvény tartalmazza. Az illetéket a nyilvános véleményeztetés során az önkormányzatok társulása (ZMOS) javasolta, mindenféle indoklás nélkül – a hivatal pedig elfogadta. Mivel az illeték csak módosításként került a tervezetbe, az érintett egyházak és civil szervezetek már nem tiltakozhattak ellene. Az ilyen formában a parlament elé kerülő tervezetet pedig szinte mindegyik képviselők megszavazta – a koalíciós SNS és Híd konzervatív képviselői mellett például az ellenzéki OĽaNO és a Sme rodina is.

Van tehát egy törvény, amelyet az előterjesztők hanyagul menedzseltek, olyan passzusokat is beillesztve, amelyekért utólag nem vállalják a felelősséget – és amelyek indokoltságát már a módosítás során sem tudták alátámasztani –, a képviselők pedig mindezt megszavazták. Ahogy ilyenkor védekezni szoktak: a változtatás egy fél mondatba lett eldugva! Csakhogy a törvényalkotók és asszisztenseik pont azért kapják a fizetésüket, valamint pártjaik az állami támogatást, hogy a véletlenül felbukkanó vagy szánt szándékkal a normaszövegbe rejtett furcsaságokat is észrevegyék.