Elfogadták a 2024-es költségvetési tervezetet, emelkednek az adók és az illetékek

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

43 napirendi pontot vitattak meg az idei utolsó testületi ülésen. Elfogadták az új városfejlesztési tervet, a 2024-es költségvetési tervezetet, emelkednek az adók és az illetékek. Szeptembertől jön az ingyenes városi tömegközlekedés, a városháza üléstermét ezentúl Makovecz-teremnek hívják.

Az ülést a Kodály Zoltán Alapiskola ünnepi karácsonyi műsorával nyitották meg. Kellett is az optimista kezdet, az ötórás, maratoni képviselő-testületi ülésen ugyanis 43 programpontot terveztek be megvitatásra, amelyek közül kétségkívül az egyik legfontosabb a város 2024-es költségvetésének elfogadása volt. Rögtön az elején Szelle Erika (független) indítványozta, hogy a programpontok közül vegyék le a városfejlesztési tervet további megvitatásra, Hakszer Roland (független) ugyanakkor a DAC stadionnal való szerződés meghosszabbításáról szóló javaslatot kérte levenni. Egyik módosító javaslatot sem fogadták el. A 2023-as év utolsó, ötödik költésgvetés-módosításra is sor került, amelyben aktualizálták a közpénzek felhasználását. A dunaszerdahelyi termálfürdő százezer eurós osztaléka idén nem kerül kifizetésre, azt a panzió épületének felújítására költik, ezt a fürdő vezetősége kérte. A bevételi oldalon plussz bevételt könyveltek el az ukrajnai menekültek elszállásolásának dotációja kapcsán.

Elfogadták a 2024-es év költségvetési tervezetét

Dunaszerdahely városa konkrét költségvetési tervezettel vág neki az új évnek. Hájos Zoltán, polgármester felveztőjében elmondta, a háborúk, az elhibázott szankciós politika által kialakult pénzügyi- és energetikai válság, az előző kormány által hozott kedvezőtlen intézkedések az önkormányzatokkal szemben, a hitelkamatok folytonos növekedése, mind jelentősen befolyásolja a város költségvetését és adósságát. „Dunaszerdahely költségvetési lehetőségei ezért nagyon beszűkültek”- zárta Hájos. A jövő évi büdzsé fókuszában továbbra is a város és a városi intézmények zavartalan működése áll, az adósságok visszafizetése, a kölcsönök törlesztése, az uniós projektek társfinanszírozásához szükséges források előteremtése, az adóbevételek növelése hatékony behajtással és a 2023-ban jóváhagyott, már épülő beruházások befejezése áll. A tervezet abból indul ki, hogy a jövő évi részadók magassága nem haladja meg az idei évit, ami figyelembe véve a várható inflációt, visszafogott, óvatos javaslat. Hájos elmondta, a város által alapított cégek támogatása nem haladhatja meg az idei évit. A civil szervezetek támogatásának mértéke nem emelkedik, de nem is csökken. Az iskolák és az óvodák költségvetése sem haladja meg az ideit. Várhatóan márciusban módosítják a költésgvetést. Az előterjesztett költségvetés 405 eurós többlettel, 31 499 634 euró bevételi és 31 499 229 euró kiadási oldallal számol. Fekete Zoltán, város főellenőre elmondta, a 2023-as évhez képest több mint 15 százalékos az összbevételek csökkenése, ami a folyóbevételeket illeti, a 2023-as év szintjén vannak betervezve. Hájos Zoltán aláhúzta, ha provizórikus (átmeneti) költségvetéssel indulnának, akkor a civil szervezetek csak áprílisban kapnának támogatást, valamint nem tudnák kellő mértékben finanszírozni a városi intézményeket 2024 januártól.

Újabb öt évvel meghosszabbították az FK DAC 1904-el való szerződést

A testületi ülés elején Hakszer Roland (független) módosító indítványt nyújtott be, hogy vegyék le a programpontok közül ezt a pontot, amit végülis megtárgyaltak és megszavaztak a képviselők. Ennek értelmében a képviselő-testület tudomásul vette, hogy újabb öt évvel, 2034 november 13-ig a város meghosszabbította a DAC Aréna és az FK DAC 1904 közötti együttműködési és finanszírozási megállapodást. A 2014-ben kötött szerződés eredetileg 15 évre szólt. Egy tárgyalóbizottság felállítását szavazták meg, akik a szerződésben foglalt feltételeket fogják újratárgyalni, ahol esetleges módosításra van lehetőseg. Tagjai: Puha György alpolgármester, Földes Károly, Horony Ákos, Bachman László. Az előbbi három a Szövetség jelölte, az utóbbi független. Hakszer elmondta, támogatja és szereti a sportot, de megkérdőjelezte, hogy a miért kell hat évvel a szerződés lejárata előtt (2029) meghosszabbítani a megállapodást? „A város újabb 5 évre elkötelezte magát, hogy évi 400 ezer euróval támogatja a futballklubot. Közpénzekről dönteni 20 éves távlatban, azt gondolom nem helyes. Nem tudom miért kell idejekorán erről dönteni. A szerződésből kiindulva a városnak szinte semmilyen joga nincs, egyoldalú szerződésnek gondolom, melynek értelmében a városnak mindössze öt VIP jegyre van joga. 80 ezer eurót fizetni egy jegyért luxusnak tartom”- érvelt Hakszer. Nagy Krisztián (Szövetség) azon a véleményen volt, ezért a pénzért, a klub olyan reklámot csinál a városnak az egész Kárpát-medencében, amit ennyiért sehol nem kapnának meg.

Városfejlesztési terv és növekvő illetékek

Beterjesztették az új városfejlesztési tervet, ami rövid és hosszú távon határozza meg a város fejlődését. A polgármester elmondta, olyan megoldást, megfelelő egyensúlyt kell találni, ami nem teszi Dunaszerdahelyt Pozsony elővárosává, mégis biztosítja a fejlődést. Ezt a programpontot szeptemberben Szelle Erika kérésére további tárgyalásra, szakmai áttekintésre, még levették a pontok közül. A Dunaszerdahely Területrendezési Terve dokumentum 104 javaslatot és kérvényt tartalmaz, abc lehetőséggel, négy év anyaga van összegyűjtve, óriási, átfogó anyag, amivel a későbbiekben bővebben kívánunk foglalkozni. Az ülésen újra előkerölt a rezidens parkolás kérdése, ami a hűségkártyával rendelkezőknek kedvez. Puha György alpolgármester beszámolt róla, hogy emelkedik a szociális szolgáltatások napi és havi összegének díja, kategóriától függően napi ötven centtel, egy euróval vagy 1,50-el. Kiemelte, hogy a környéken működő idősek otthonaihoz képest a dunaszerdahelyi kínálja a legkedvezőbb feltételeket. A város fenntartása alá tartozó iskolai klubokban is megemelték az illetéket január elsejétől, 30-ról 40 euróra, valamint 22-ről 27-re. Ezen héten indulnak próbaútra azok a buszok, amelyek 2024 január elsejétől mindenkinek ingyenes biztosítják a városi tömgeközlekdést. Letesztelik, mennyire tartható a menetrend, hol szükséges változtatni, utasokat nem szállítanak. Az ülés végén a képviselők megkoszorúzták Makovecz Imre emléktábláját, annak apropóján, hogy 25 éve avatták fel a megújult, toronnyal ékesített városházát, amelyet Makovecz Imre tervezett. A városi hivatal épületét 2023-ban korszerűsítették, új nyílászárókat kapott, a tornyon kívül az egész épületet szigetelték. Híres személyiségekről nevezték el a városháza üléstermeit, a nagy üléstermét ezentúl a Makovecz-teremnek, míg a kis üléstermet a város szülöttjéről, Szladits Károly-teremnek hívják.

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?