Testről és lélekről

Ha azonban arra használjuk a rengeteget, hogy elrejthessük benne alantas, káros és veszélyes szenvedélyeink apró bizonyítékait, máris más a helyzet.

Szlovákia–Magyarország 2:0. Rég letűnt korokban ezt a múlt heti, Nagyszombatban született eredményt úgy kommentálták volna, hogy: győzött Szlovákia. Azok a búskomor idők azonban szerencsére elmúltak. Igen, a 2:0 az kettő-null, ezt nem vitatja senki. Na de hogy kikaptunk volna? Ugyan, kérem! Mindösszesen annyi történt, hogy úgy döntöttünk: ezen a meccsen nem rúgunk gólt. Meg úgy is döntöttünk, hogy beengedünk a kapunkba kettőt. Amit láttunk, az tehát a szabad magyar akarat diadala volt. A liberális véleményformálók és a tenyerükből evő média persze igyekszik félremagyarázni az eredményt, ám minálunk, babám, van alapítványsajtó, nem úgy, mint a hanyatló Nyugaton. Itt tehát az igazság is napvilágot láthat. Szalagcímekben. Öles betűkkel. Hogy ugyanis:

Óriási diadalt aratott Magyarország Szlovákia felett!

Nem, itt azért még nem tartunk. A meccs eredményét még a kormánysajtó sem így hozta le Magyarországon, szerencsére, hiszen a horvátok elleni valódi győzelmet mégis hogyan lehetett volna megkülönböztetni akkor? Ami viszont a Fidesz Európai Néppártból való kiakolbólítását illeti, nos, azzal tényleg közel kerültünk ehhez a szinthez. Tyúklépésnyire. A plakátleszedési, bocsánatkérési és CEU-visszaengedési ultimátumnak magát haptákba vágva megfelelő, önmaga felfüggesztését megszavazó Orbán Viktort hatalmas győztesként ünnepelték azok, akiket ő tart el. Annyi igazság persze van ebben a megközelítésben, hogy a magyar miniszterelnöknek egy célja volt: az európai parlamenti választás előtt ne ebrudalják ki pártját az európai pártcsaládból. Ez pedig valóban nem következett be.

A meghunyászkodási akció és a kizárás elmaradása után aztán rögtön ott folytatta a kormányfő, ahol azelőtt abbahagyta. 

A felfüggesztett börtönbüntetés erre lehetőséget ad – mire pedig letöltendő lenne belőle, tényleg lehet, hogy Orbán maga szökik meg a Néppártból. A mögöttünk hagyott hétvégére mindenesetre a magyar kormányfő levitézlett egykori elnököket, minisztereket látott vendégül Budapesten, úgynevezett migrációs konferencián: Václav Klaus és Nicolas Sarkozy is előzenekarként muzsikált neki, az exelnökök elmondták, mekkora hős az Európát és a kereszténységet védelmező, bevándorlásellenes Orbán. Az érintett aztán szerényen megjegyezte, hogy esze ágában sincs európai tényezővé válni, csak hát a sors keze, az helyezte oda, nem tehet mást, hiszen igaza van. 

Igazat tényleg mondott egyébként, amikor közölte: „olyan rossz nyugat-európai reputációja országnak és miniszterelnöknek, mint Magyarországnak és nekem, talán még sohasem volt”.

Valóban nem, de erre kellene büszkének lenni? A kudarc az új siker? Az utálat az új szeretet? A vereség az új diadal? Jó, ne legyünk ilyen gonoszak. Orbánnak – ezerszer leírtuk már – abban mindenképp igaza van, hogy a tömeges migráció és a multikulti túltolása veszélyes Európára. Európa testére, ha úgy tetszik.

Az viszont, amikor az igazság magvait arra használják, hogy elvetve azokat áthatolhatatlan dzsungelt növesszenek belőlük, amely eltakar tolvajlást és autokráciát, szintén veszélyes Európára. Ha Európa olyanná válna, amilyenné Orbán Magyarországot igyekszik változtatni – egyetlen akaratnak alárendelt, a kereszténységet nyíltan politikai ideológiaként használó, a tisztességes verseny feltételeit nem megteremtő, hanem haverok javára módosító hellyé: azt az Európát már nem is nagyon lenne érdemes megvédeni semmilyen invázióval szemben. Ez az irány ugyanis Európa lelkére jelent veszélyt.

Az utóbbi években bizony a szélsőségek politikai képviselete erősödött meg. A mindenkit beengedni vágyó, gendervécékért hadba szálló liberális progresszió szélsőségeseinek mondjuk valóban volt erős képviselete korábban is. Hozzájuk zárkóztak fel az autokratikus, keménykezű, hatalomközpontosító, ellentmondást nem tűrő vezetők – hogy hatalmon ők milyenek, arról egyelőre csak Orbán áll rendelkezésre példaként.

Európa érdeke márpedig az lenne, hogy legyen képviselete azoknak is, akik úgy gondolják: ép testben ép lélek. Akik egyik egészségét nem a másik felszámolásán keresztül képzelik el.
Ha van tétje a májusi EP-választásnak, hát ez az.
A szerző a Válasz Online szerkesztő-újságírója