Terror, tények, tragédiák

Zaklatott világunk valamennyi jóakaratú embere együtt érez a véres moszkvai túszdráma áldozatainak hozzátartozóival, s ha nem támogatja is, de azért némiképp megérti csecsenellenes indulataikat. Nagy hiba lenne azonban, ha a közvélemény akár csak hallgatólagosan elviselné azt a mindinkább terjedő szadista filozófiát, amely szerint ha megdobnak kővel, dobd vissza kézigránáttal. Ugyanis fekete-fehér látásmóddal semmi esélyünk a lényeg kihámozására. Aki életében már beszélgetett csecsen emberrel, az tudja, hogy Samil imám már több mint másfél évszázaddal ezelőtt szent háborút hirdetett az orosz hódítók ellen. És nyilván hozzájutott Anatolij Prisztavkin kiemelkedő regényéhez is, amely döbbenetes képet fest arról, hogy mekkora tragédiák érték ezt a népet is a sztálini kitelepítések idején. S minden bizonnyal sokszor rákattintott már a függetlenséget zászlajára tűző Csecsenföld orosz vagy angol nyelvű internetes honlapjára, ahol ugyanilyen szörnyű tényeket, adatokat olvashat a birodalmi hadseregnek az elmúlt évtizedben elkövetett kaukázusi népirtásáról. Válaszul nyilvánvalóan az oroszok is a véres moszkvai drámához hasonló kegyetlen rajtaütések és terrorcselekmények tucatját tudnák felsorolni, amelyekkel igazolva látják eddigi és legújabb kíméletlen katonai fellépésüket. Ám az egyre tragikusabb konfliktusokba sodródó világunkat szemlélő kisember növekvő nyugtalansággal kérdezi: hova vezet mindez? Szíve és esze szerint önmérsékletre, államférfiúi bölcsességre intené azokat, akiknek jórészt a kezében életünk, civilizációnk jövője. Mert katonai erővel ma sem lehet mindent megoldani. Mert már nem lehet újra felosztani a világot amerikai és orosz érdekszférára, s az sem kecsegtet semmi jóval, ha a mostani véres dráma után Washington és Moszkva, még közelebb kerülve, csendőrködne mindenki fölött. Önkényesen megszabva, ki a jó, és ki a terrorista. Kétségtelen, hogy a bin Laden, Szaddám Huszein és más elvetemült őrültek, milliókat manipulálva és bármilyen eszközt szentesítve, lefejezni akarják a demokratikus értékrendre épülő civilizációt. Hőstettnek minősítve a tavaly szeptemberi amerikai, a mostani moszkvai és más gaztettet. Ezért fogadnak fel a Sámil Bászájevhez hasonló véres kezű hadurakat, Movszar Barajevet követő fanatikusokat, s ezért támogatják pénzzel, ideológiával és terelik puskaporos zsákutcába azokat a népeket, amelyek valójában szuverenitásuk kivívása és mérhetetlen szegénységük enyhítése érdekében katonai és gazdasági leigázásuknak vetnének véget. Éles különbséget kellene hát tenni elvetemült gonosztevők és a függetlenségükért harcoló csecsen, kurd, palesztin és más nép között. A diktátorok kézre kerítéséhez és felelősségre vonásához katonai eszközök igénybevétele is indokolt lehet. Népek, nemzetek szabadságvágyának letörésére semmiképpen. Ezért is várjuk az ENSZ BT következő ülését, amelyen az Irak elleni amerikai határozat-tervezet kerül napirendre. Mától pedig Koppenhágára is figyelünk, ahol az orosz kormány nyomása ellenére megrendezik a Csecsenföld-kongreszszust. S ahol talán sikerül árnyalni Putyin szemléletét. Az orosz államfő szombati beszédében joggal hangsúlyozta: a terrorizmusnak nincs, Oroszországnak viszont van jövője. Tegyük hozzá: ez a távlat és értékrend csakis akkor válhat valóra, ha a csecseneknek és a világ minden nemzetének is lesz békés, szabad elhatározása által megteremtett jövője.