Születési kedv

Ezúttal is a magyar kormány politikájának helyessége, a családtámogatási politika megfontolt lépései szolgáltak magyarázatként az örvendetes jelenségre. Több születés, kevesebb halálozás – mi mutatná jobban, hogy a helyzet végre javul?

Demográfiai folyamatok trendváltásáról azonban nagyon nehéz megalapozottan ítélni néhány év tapasztalatai alapján. Még nehezebb a változásokat ok-okozati kapcsolatba rendezni konkrét kormányzati intézkedésekkel. A helyzet áttekinthetőségét még inkább rontja, ha más tényezőket meg kihagynak a kalkulációból. Így például a növekvő elvándorlási szándékot, amelynek egyre nagyobb része realizálódik is. Persze, az uniós országokba távozás nem „kivándorlás”, s külön kavarodást okoz, hogy az Európában dolgozókat a magyar kormány beleszámolja a hazai foglalkoztatási statisztikába. Ezzel legalább annyira becsap mindenkit, mint Virág elvtárs az imperialistákat a magyar naranccsal.

A győzelmi jelentés persze nem alaptalan. A gazdaság növekszik, az infláció alig észlelhető. A foglalkoztatás négymillió fő felett. Még a szegénység és az egyenlőtlenség is csökkent az elmúlt két évben. Lesznek béremelések és több pénz jut az egészségügyi szűrővizsgálatokra. Változtatnak az adókedvezmény szabályain is, hogy több kétgyerekes és nem jómódú család számára váljon elérhetővé a nagyobb támogatás. Másfelől a legszegényebbek helyzete egyáltalán nem javul. A kormány nekiindult, hogy még inkább szétbontsa az iskolarendszert, felfelé kiemelve az elitképző iskolákat, alul elkülönítve a szegények és a romák iskoláit. Harc folyik a társadalomtudományok ellen, miközben egy legjobb esetben is csak huszadik századi ipari modell alapján kezdődik a szakképzés átszervezése. A csodafegyverként kezelt közmunka több pénzt ad, mint a segély, de korlátozza az életpályát: a kilépés annál nehezebb, minél hosszabb a közmunkásként eltöltött idő. A készségfejlesztés lehetősége pedig a zéróhoz gravitál. A magyar egészségügyre évek óta jellemző, hogy alacsony a magánkiadások hányada, viszont a közkiadások szintje is egyre csökken. A szakmai elvándorlást talán fékezni lehet a tűzoltásszerű béremelési programokkal, ám ez elégtelen lesz ahhoz, hogy a siralmas helyzeten alapjaiban változtasson.

A kormány költségvetési fegyelme szelektív: presztízsberuházásokra, kormányzati hobbikra, és főként a kormányközeli, sőt, a kormányzattal egybeépült üzleti érdekeltségek fejlesztésére jut forrás rendesen. Az oligarchák új cégeinek biztosan kedvük támad megszületni.

A szerző magyarországi politológus