Szűk pátriánk

Valahányszor alkalmas interjúalany után érdeklődik, előbb végig kell hallgatnia a számára értelmezhetetlen rokoni, iskolatársi kapcsolatháló ágas-bogas kitérőit, mire nagy végre kibökjük a lényeget: név, telefonszám. Hümmögtem neki valami semlegeset, miközben azért kísértésbe hozott az odamondogatás gyönyörűségének lehetősége. Ej, de odapörkölnék ennek a tipikus budapesti szupremáciának! Azt hiszi, nem vettem észre a rejtett vidékizést, a jaffás mindenit?!  Már elnézést. Felhorgadt bennem egy másik főváros táplálta ellengőg. De amint elkezdtem más füllel (az övével) hallgatózni, igazat kellett adnom neki: folyton linkeket gyártunk, hiperhivatkozunk. Vajon miért van igényünk ilyen ki kinek a kije-alapú mentális térképekre?  Talán mert megengedhetjük magunknak, hisz familiáris létszámban élünk ezen a 670 km hosszú, elszabott maradványtelken. Hegyláncok ugyan nem választanak el minket egymástól, de nem is zárnak közre. Kisrégiókból, tájegységekből álló szigetvilágunknak sose volt közös regionális tudata. Hogy is lehetne egy észak–déli irányú kulturális diverzitást kelet–nyugati tengely mentén egységbe szervezni? Szemmel tartjuk tehát egymást, ki dél-szlovákiai, ki felvidéki. Nemcsak a nyelvhatárt jelöljük ki helységneveinkkel, hanem magunkra is afféle izgő-mozgó határkövekként tekintünk: magyarul írjuk-e a nevünket, magyar iskolába jár-e a gyerek, magyarul mondunk-e igent vagy nemet a házasságra? Mondhatni, a megmaradásért pletykálkodunk. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”, mondogatjuk sűrűn, elfeledkezve arról, hogy időnként a pilótákat se ártana meginterjúvolni, hogy a magyarságteljesítménynek szánt szintvonalak minek is látszanak? Domborul-e az, amit domborítunk? Valóban hömpölyög-e vagy csak csörgedez?Mindez már kofolázás közben hangzott el köztünk, újabb és újabb nevekkel gyarapítva a listát, hogy ki mindenkit kellene szóra bírni Pátriánk mikrofonja előtt – a nyelvészprofesszortól kezdve a piaci kofán át a vegyes családban felnövő ovisig. A több száz szónak egyéves műsorfolyam-tervezet lett a vége: anyanyelvekről, önképekről, identitásokról. Szemléletbeli határokat feszegető magyar–magyar diskurzusaink az egykori Kossuth rádió egykori főszerkesztőjével, Kerényi Györggyel februártól egy közös frekvencián hallhatók. (Pátria, A jaffás és a kofolás, szombat, 13.30)Hizsnyai Tóth Ildikó