Szövetségi deviancia

 

A számok ismertek a híradásokból. Mégis, a deviancia határát végképp átlépő mozzanatként értékelhetjük csak, hogy uniós pluszforrásokért harcol annak a Csehországnak a miniszterelnöke, amelynek államfője csak azért sem tűzi ki az uniós lobogót a prágai várra. S eközben derül ki, hogy az összes cseh közberuházás hatvan százalékát meghaladó összeg uniós pénz. Akik nem restek Orbán miniszterelnök beszédeit meghallgatni, tudják, hogy a mai magyar közgondolkodásban az unió jó, hogy nem megszálló, a Moszkvához való hasonlítgatás a legenyhébb szófordulat. A magyar közberuházásoknak meg több mint nyolcvan százaléka valósul meg uniós forrásokból. Szlovákia most éppen unióbarát arcát mutogatja, de hogy az euroszkepticizmus úgy kormányzati, mint parlamenti körökben jelen van, arról az újságolvasókat meggyőznünk nem kell. S még az osztrák kancellár is azzal érkezett haza, mit is kap Bécs Brüsszeltől. Ami az egész történetben hihetetlenül beteges, az nem is az odatartott marok, ki ne szeretné a könnyen jött pénzt. Az igazán beteges, de ez esetben legalább látható és világos, mennyire kiürült az európai politika. Egyetlen szó nem hangzott el a csúcs kapcsán víziókról, célokról. Pl. azokról, amelytől Európa Európa marad, ami közös érték, ami közös jövőkép. Nem, egyetlen egy szó sem. A csúcs leplezetlen célja a pénzelosztás volt, márpedig a források politikusok általi újraelosztása csak akkor közeledhet bárminemű igazság, korrektség, értelmesség látszatához, ha a költségvetési pénzek elosztása valamilyen célok, értékek mentén történik. Milyen lesz a tagállamok egymáshoz való viszonya? Mennyire marad az unió nemzetállamok szövetsége és hol van a „régiók Európája” szókapcsolat, amit 15 éve tátott szájjal hallgattunk? Milyen lesz a szövetségi politika? Centrifugális, elemeire bomló, vagy centripetális, ahol a régió–ország–szövetség hármasa biztosíthatja egymás ellenőrzését és a gazságok minél nagyobb arányú leleplezését és eltakarítását? Európa a keresztény kultúrkör kontinense marad, vagy már lemondtunk róla? Milyen lesz az energiahálózat 2020-ban? Versenyképesek leszünk-e, vagy csak úgy odadobunk a kontinentális béke nevében néhány milliárdot, hadd épüljön drága autópálya, lenyúlt pénzek maradékából márványfőtér a munkanélküliek lakta faluban, vagy víztisztító ott, ahol tíz év múlva elhagyott, üres házak állnak majd? E kérdésekkel most az unió nem foglalkozott. Pedig a költségvetési vita mindig a közügyek legfontosabb vitája, mert a költségvetés az ideák és célok megvalósításának eszköze. Ebben a fölállásban viszont szakma marad az uniós pályázatírás, a közpénzek lenyúlása a meggazdagodás járható útja, az euroszkepticizmus pedig meghatározó értékrend lesz. Európa nagy gazdasági gondjait a teljes GDP egy százaléka nem oldja meg, de értékrendi kérdéseinek megválaszolására éppen elegendő lenne. Ja, és ha valaki megint ujjal mutogat majd Brüsszelre, akkor jobb, ha tudja, a költségvetési időszak újraelosztását a nemzetállamok végrehajtó hatalmainak otthon megválasztott fejei (kormány- és államfők) határozták meg. Nem pedig egy senki által nem választott szervezet. Még mielőtt újra a brüsszeli megszállókról értekeznénk.