Szomjas a föld

Hetek óta úgy járunk le a folyóparti mólóra, mintha mély, hűs pincébe mennénk. Jócskán megcsappant a Vág vize.

A máskor homok borította, fény fürdette vízpart előbb iszapossá vált, majd megkérgesedett és berepedezett, mindenütt bűzlő kagylótetemek hevernek. Nem ér semmit így a szabadtéri strand, úszni sincs hol, kényelmesen át lehet gyalogolni a túlsó partra. Ha motorcsónakba száll az ember, a partszakaszokon jobb, ha felhajtja a motort, mert csakhamar megfeneklik a bárkája. Kenuzáskor néhány méterre a parti fáktól evezés helyett löktük-toltuk magunkat az evezőlapátokkal az alig harminc-negyven centiméteres vízben. A vadkacsák elvesztették nedves búvóhelyeiket a folyó derekához illeszkedő vízereken és tószemeken, mert azok is reménytelenül kiapadtak. Mintha idén más lett volna a kérészek násztánca is, a halak most is kapkodtak utánuk, de mintha sokkal kétségbeesettebben és gyakrabban ugráltak volna ki a levegőtlen vízből, mint máskor. Nem éppen paradicsomi állapotok uralkodnak a természetben, nyugtázom a konyhakert paradicsomait locsolva. A kiskádban korábban felfogott, langyos esővíz helyett kútvízzel kell öntözni, a reggeli locsolásnak kora este már semmi látszata, szomjas a föld, a vajbab levelei szivarrá zsugorodva könyörögnek a csapadékért. Azok a jó példák jutnak az eszembe, melyekkel napi régiós munkám során szembesülök. Például, hogy Léván megkezdték néhány alapiskola udvarán az esővízgyűjtők építését és esőkerteket létesítettek. Az éghajlatváltozás miatt egyre értékesebb lesz a talajvizekhez képest lágyabb esővíz. Nagyanyáink hajmosáshoz, ruhaöblítéshez ezt használták. A lévai iskolák tetőszerkezetéről elvezetik a csapadékot, ezzel öntözhetik a speciális talajszerkezetre telepített esőkerteket. Előzetes számításokat is végeztek, gondolom, az átlagos évi csapadékmennyiség alapján. Például a Juhász Gyula Alapiskola épületén lévő mintegy ezernyolcszáz négyzetméteres felületről évi ezerkétszáz köbméter csapadékot nyerhetnének, ha jól esik. Érsekújvárban is felszedték a főtér betonburkolatát és hatalmas esővízgyűjtő medencét, rá környezetbarát szökőkutat építettek. A modern kerti öntözőrendszerek telepítésekor ma már föld alatti esővízgyűjtő tartályokat helyeznek a családi házak kertjeibe. Nagyszüleink idejében még úgy volt, hogy egy jókora hordót raktak az ereszcsatorna alá, abból locsoltak és adtak inni a baromfinak, én kicsit féltem az ott tanyázó békáktól. A mi tartályunk edzett műanyagból készült, már csak földbe kellene süllyeszteni és összekötni az ereszcsatorna-vezetékkel, de annyira szikkadt és kőkemény a talaj, oly nagy a kánikula, hogy ilyen időben ki állna neki a gödör ásásának?