Szlovákok talpon

<p>Szlovákia kitörő lelkesedéssel fogadta az Európai Unió bíróságának döntését arról, hogy Sólyom László magyar államfőt Szlovákia három évvel ezelőtt persona non gratává nyilvánította.</p>

A bíróság ugyanis a többi között azt állította, hogy a nemzetközi és diplomáciai jog értelmében az államfő a tisztségéből adódó minden kiváltsággal és korlátozással együtt államfő. Még véletlenül sem lehet egy pillanatra sem – még a fürdő- vagy a hálószobában sem – magánember, ha külföldön tartózkodik.

A döntés talpra állította Miroslav Lajčák európai ügyi és külügyminisztert, Maroš Šefčovičot, az Európai Bizottság alelnökét és természetesen Robert Fico miniszterelnököt is. A legtökéletesebb a külügy nyilatkozata volt: „A bíróság szó szerint kimondta, az uniós jog nem kötelezi Szlovákiát arra, hogy a magyar államfőt beengedje területére. A Szlovák Köztársaság Európai Ügyi és Külügyminisztériumának meggyőződése, hogy az ítélet egyértelmű válasz azoknak, akik bírálták a szlovák fél lépéseit.” Az idézett sorokban minden benne van, ami ehhez az ügyhöz tartozik. A szlovák sajtó nagy része ugyanis elfeledkezett arról, mi volt a valódi és hivatalos oka annak, hogy a kormány megtiltsa Sólyom elnöknek a szlovákiai látogatást: nem volt képes – nem köteles – garantálni a biztonságát. Nagy különbség, ami nem a Duna jobb, hanem a bal oldalán elterülő országot jellemzi. Pontosabban Robert Fico kormánya nem tudta szavatolni a magyar államfő biztonságát, mert Mikuláš Dzurinda kormánya képes volt az amerikai és az orosz államfő biztonságát is garantálni. S nem külön-külön, hanem egy időben. Tehát az „egyértelmű válasz a bírálóknak” csak egy újabb lufi és politikai manőver ebben a történetben. A jelenlegi kormányfő, a külügyminiszter és az Európai Bizottság alelnöke a szükségből erényt kovácsol – a Tátra alatti ország tehetetlenségét az Európai Unió bíróságának döntésével próbálják palástolni. Összefoglalva és kiemelve: ebben az ügyben Szlovákia vallott kudarcot, nem Magyarország, noha a politikusok ennek ellenkezőjéről próbálják meggyőzni a közvéleményt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?