Szlovákok talpon

A bíróság ugyanis a többi között azt állította, hogy a nemzetközi és diplomáciai jog értelmében az államfő a tisztségéből adódó minden kiváltsággal és korlátozással együtt államfő. Még véletlenül sem lehet egy pillanatra sem – még a fürdő- vagy a hálószobában sem – magánember, ha külföldön tartózkodik.

A döntés talpra állította Miroslav Lajčák európai ügyi és külügyminisztert, Maroš Šefčovičot, az Európai Bizottság alelnökét és természetesen Robert Fico miniszterelnököt is. A legtökéletesebb a külügy nyilatkozata volt: „A bíróság szó szerint kimondta, az uniós jog nem kötelezi Szlovákiát arra, hogy a magyar államfőt beengedje területére. A Szlovák Köztársaság Európai Ügyi és Külügyminisztériumának meggyőződése, hogy az ítélet egyértelmű válasz azoknak, akik bírálták a szlovák fél lépéseit.” Az idézett sorokban minden benne van, ami ehhez az ügyhöz tartozik. A szlovák sajtó nagy része ugyanis elfeledkezett arról, mi volt a valódi és hivatalos oka annak, hogy a kormány megtiltsa Sólyom elnöknek a szlovákiai látogatást: nem volt képes – nem köteles – garantálni a biztonságát. Nagy különbség, ami nem a Duna jobb, hanem a bal oldalán elterülő országot jellemzi. Pontosabban Robert Fico kormánya nem tudta szavatolni a magyar államfő biztonságát, mert Mikuláš Dzurinda kormánya képes volt az amerikai és az orosz államfő biztonságát is garantálni. S nem külön-külön, hanem egy időben. Tehát az „egyértelmű válasz a bírálóknak” csak egy újabb lufi és politikai manőver ebben a történetben. A jelenlegi kormányfő, a külügyminiszter és az Európai Bizottság alelnöke a szükségből erényt kovácsol – a Tátra alatti ország tehetetlenségét az Európai Unió bíróságának döntésével próbálják palástolni. Összefoglalva és kiemelve: ebben az ügyben Szlovákia vallott kudarcot, nem Magyarország, noha a politikusok ennek ellenkezőjéről próbálják meggyőzni a közvéleményt.