Szlovákiai tabu: autonómia

Krzystof Czizewski lengyel politológus szerint a Németország és Oroszország között húzódó sávban 200 millió embert érint valamilyen formában a kiebbségek helyzetének rendezése, hiszen ebben a térségben már „biztonságpolitikai kérdés, mert csak ott lehet tartósan megőrizni a békét, ahol a kisebbség jogait kielégítik. A kisebbségvédelem minden ellenkező híreszteléssel szemben a békét szolgálja”. A kisebbségi jogok garantálására csak az önrendelkezés jogi biztosítása nyújt megbízható keretet, Czizewski szavaival „...az autonómia valamilyen formájára szükség van, hogy a köz- és belső ügyekben felelősség háruljon a kisebbségekre”.

Szlovákiában aki szájára veszi az autonómia szót, nyomban megbélyegezte magát, mert a hatalom a szélsőségesek, a revizionisták s újabban megint az államellenes elemek kategóriájába sorolja őt, ami egyet jelent a kiközösítéssel és a titkosszolgálat által való megfigyeléssel. Maga az itt kialakult helyzet tudathasadásos, hiszen a kormányhatalmon belül az utóbbi években kialakult egy látszólagos kölcsönös tolerancia, látszólag jogilag biztosítják a kisebbségek társadalmi és politikai önszerveződését, ám egyidejűleg politikai praktikákkal akadályozzák az önrendelkezési jogok kibontakozási lehetőségét. A témát nem csak most, de korábban is kényes és kényelmetlen kérdésként kezelték, s ez a megközelítési mód számos esetben kölcsönössé vált azáltal, hogy a pozícióba került értelmiségiek, vagy politikusok hanyag eleganciával, vagy cinikus fölénnyel azonosulnak a nemzetállamot építők ideológiájával. A jelen idő divatos megfogalmazása szerint Szlovákiának bármilyen áron be kell kerülnie az Európai Unióba, s ez megoldja a nemzetiségi kérdést is, ami jelenleg ugye nem létezik. Az uniós tagállamok jogharmonzációja folytán ez a kérdés a legtöbb esetben megoldatlan maradt, ami feszültséget jelent mind Franciaországban, mind Spanyolországban, de hasonló a helyzet a brit szigeteken is. Ugyanúgy söpörték szőnyeg alá saját nemzetiségeik kérdését, mint teszi azt mostanában Románia vagy Szlovákia, mondván, nálunk a nemzetiségi kérdés megoldott, idézve a CSKP KB korábbi nyilatkozatait. Ebben a témában egyet kell értenem Duray Miklósnak az Új Szónak adott és 1994. június 13-án közzétett nyilatkozatával, mely szerint: „Csak önfeladással lehet szlovák politikai partnert találni”.

Kimondatlanul ugyan, de az MKP a közigazgatási reform kapcsán egy kétségbeesett kísérletet tett valamiféle részautonómia törvényesítésére a kútba esett Komárom vármegyével, csak kevesen vették észre, s publicitást egyáltalán nem kapott az a tény, hogy az önrendelkezésnek ezt a lehetőségét a módosított alkotmány eleve kizárja. Az sem jutott el a közvéleményhez, hogy mind a módosított alkotmány ide vonatkozó része, mind pedig a közigazgatási reformról szóló törvény ellenszegül a Szlovákia és Magyarország között 1995. március 19-én Párizsban az európai biztonsági konferencia keretében aláírt Magyar–Szlovák Alapszerződéssel, különös tekintettel a 15. cikkre. A probléma okozója nem más, mint, hogy Bukarest és Pozsony sajátságosan értelmezi az EU 1201-es ajánlásának 11. cikkelyét, mely a kisebbségek kollektív jogairól és vele együtt az etnikai alapon létrehozott autonómiáról szól, Magyarország viszont egyáltalán nem értelmezi, s a jószomszédi viszony fenntartása érdekében elfelejti, hogy minden szerződés csak akkor ér valamit, ha a Magas Szerződő Felek az utolsó betűig betartják.

Korábban Szlovákia kapcsán a tudathasadásos jelzőt használtam, s a most folyamatban lévő megyei választásokkal kapcsolatban visszatérek hozzá. Emlékezetünkbe idézem, hogy Kvarda József az elnöki posztért versenyben lévő egyik magyar jelölt volt a már említett Komárom vármegye legodaadóbb szorgalmazója, s legaktívabb ellenzője az elfogadott nyolcas modellnek. Most annak a megyének az elnökjelöltje, amely emberi és politikusi elveinek ellenére jött létre. Remélhető megválasztása esetén hatalmi szóval segítheti a magyarokat, de etnikai szempontokat semmilyen szinten nem vehet figyelembe.

Európában, Magyarország határain kívül mintegy 3,5 millió magyar él, a volt szocialista utódállamokban jogilag felemás, a diszkriminációt megközelítő helyzetben. Ha elfogadjuk azt, hogy például a Beneš-dekrétumok, az érvényes földtörvény, a kárpótlási törvények, az alkotmány, a közigazgatási reformtörvény a Szlovákiában élő magyar nemzeti közösség számára diszkriminatív, akkor ki kell mondanunk azt is, hogy Szlovákiában létezik egy szőnyeg alá söpört magyar kérdés. Mivel a magyarság helyzete jelentősen nem különbözik a miénktől sem Erdélyben, sem a Kárpátalján, sem a Vajdaságban, azt is ki kell mondanunk, hogy Európában is létezik magyar kérdés, mégha sokan igyekeznek is elterelni róla a figyelmet. Annak érdekében, hogy e kérdés megoldása ne Ján Slota szeretetteljes álmai alapján oldódjon meg, beszélni kell róla nyíltan, komolyan és nem bántón. Ezért kell beszélni az autonómiáról is azzal a meggyőződéssel, hogy az etnikai alapon létrehozott autonómiák nem csupán a nemzeti közösségek javát szolgálják, hanem előnyt jelentenek azon államok számára is, akik a náluk élő nemzetiségi közösségek irányába nagylelkűségről tesznek tanúbizonyságot.A szerző a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Választmányának elnöke