Szlovákia elvetette a kedvezménytörvényt; A Fidesz megdicsérte Medgyessyt

A Fidesz örvendetesnek tartja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök Mikulás Dzurinda szlovák kormányfővel történt keddi megbeszélésén a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi záródokumentumának szellemében járt el.

A Fidesz örvendetesnek tartja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök Mikulás Dzurinda szlovák kormányfővel történt keddi megbeszélésén a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi záródokumentumának szellemében járt el. Németh Zsolt alelnök, aki az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is közleményében hangsúlyozza, amennyiben a magyar kormány az elkövetkező időszak diplomáciai tárgyalásai során továbbra is a státustörvény módosításával kapcsolatos közös, kompromisszumos, nemzeti érdekeket figyelembe vevő álláspontot fogja képviselni, a Fidesz kész ehhez segítséget nyújtani saját nemzetközi kapcsolatain keresztül. Németh Zsolt közleményében kiemeli azt is: pártja meggyőződése, hogy a státustörvény érdemben járul hozzá a határon túli magyarok nemzeti identitásának megőrzéséhez és a térség stabilitásához. Az a szlovák felvetés, amely szerint a törvényt vissza kellene vonni, meghökkentő. A felvetés azért is furcsa, mert több európai állam, így Szlovákia is rendelkezik az anyaország és határon túli kisebbségei viszonyát rendező jogszabállyal - mutat rá az ellenzéki politikus. Hozzáteszi: a magyar kedvezménytörvény jogosultságát a főbb nemzetközi tényezők, így az Európa Tanács Velencei Bizottságának jelentése is kinyilvánította.





A szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján megerősítette az előző nap Budapesten elhangzott álláspontját, miszerint a szlovák fél eleve elveti a magyar kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazását, mert a jogszabály tizenöt pontban sérti a Szlovák Köztársaság területi és joghatósági önállóságát. Pozsony elvi kifogásai miatt a kedvezménytörvényről nem kíván tárgyalni. További konzultációkra egyedül a magyar-szlovák alapszerződés erre rendszeresített mechanizmusai szerint, az abban rögzített keretek között kész vállalkozni. "Álláspontomat egyedül a szlovák alkotmány és az ország függetlenségének védelme indokolja" - jelentette ki a szlovák miniszterelnök, aki nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni arra vonatkozólag, vajon a szlovák félnek milyen elképzelései vannak a magyar jogszabály szlovákiai hatályainak esetleges semlegesítésére. Dzurinda szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a magyar fél megtenné azt a lépést, amely nem teszi szükségszerűvé a szlovák ellenlépéseket.

Dzurinda váratlanul bejelentett sajtótájékoztatóját azzal indokolta: "mérhetetlenül fontos a számomra, hogy a Szlovák Köztársaság polgárai pontos információkat kapjanak" a budapesti tárgyalásokról. Hangsúlyozta: a szlovák törvény senkit nem diszkriminál és nincs területen kívüli hatálya sem. Nem úgy a szlovák részről végérvényesen elvetett magyar kedvezménytörvény - jelentette ki. A szlovák kormányfő - saját "óvatosságára" emlékeztetve az újságírókat - úgy fogalmazott: "Várjuk ki a fejleményeket. Továbbra is azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság számára jobb megoldás is kínálkozik. Például annak kinyilvánítása, hogy a kedvezménytörvényt más ország területén nem, egyedül a Magyar Köztársaság területén fogja alkalmazni."

Dzurinda nem tart attól, hogy a vita fejleményei végső soron a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kormányzati pozícióját veszélyeztetnék. Indoklása szerint az idevágó lépésekről rendszeresen egyeztet Bugár Bélával, az MKP elnökével, aki tudta, hogy milyen állásponttal ment Budapestre, és akit kedden este is - Budapestről hazaindulván - azonnal felhívott, miután a magyar parlament épülete előtt gépkocsiba ült.

Medgyessy Péter a tegnapi találkozó után azt mondta, Magyarország nem tud lemondani a kedvezménytörvényről, és annak módosítását a kormány mindenképpen a parlament elé terjeszti. Medgyessy Péter kifejtette, hogy négy alapelvet kívánnak követni a módosításban: szeretnék javítani a törvény működőképességét, elérni, hogy az a határon túli magyarság számára elfogadható legyen, igyekeznek a szomszéd kormányok észrevételeit figyelembe venni, és egyúttal az európai normáknak is megfeleltetni a törvényt. Kijelentette, örömmel fogadta, hogy szlovák partnere nyitott abban a kérdésben, hogy ha van igény a magyar kisebbség nagyobb kulturális, oktatási támogatására, akkor erről külön, más formában tárgyaljanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?