Szlovákia afrikai szintre süllyedt

jakab

Nem túlzás azt állítani, hogy a pozsonyi parlamentben tegnapelőtt a rövidesen véget érő megbízatási időszak egyik legostobább törvénymódosítását szavazták meg a Smer, a Szlovák Nemzeti Párt, valamint a Marián Kotleba vezette újnáci tömörülés képviselői.

Ebben a díszes társaságban pironkodhat a hidas Jakab Elemér, aki ugyancsak támogatta Andrej Danko házelnök elmeszüleményét. Így aztán valószínűleg a jövő február végi parlamenti választás előtt 50 nappal a közvélemény-kutató intézetek nem hozhatják nyilvánosságra a megmérettetésre készülő pártok, illetve koalíciók támogatottságát tükröző legújabb közvélemény-kutatásaikat. Határozatuk következtében ezen a téren kipenderítettük önmagunkat Európából, ahol minimális a felmérések megjelentetésére vonatkozó moratórium, vagy nincs is ilyen rendelkezés. 

Kamerun és Tunézia szintjére süllyedtünk, ott ugyanis 90, illetve 150 napos a moratórium.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke arra hivatkozott, hogy a legtöbb közvélemény-kutató intézet főleg röviddel a választás előtt manipulál, jó pénzért hajlandó a valóságnál nagyobb támogatottságot megállapítani annak a politikai tömörülésnek, amely erre kéri, mert égető szüksége van rá. Ezekkel a csúsztatásokkal megtévesztik a választópolgárokat, s akár a voksolás végeredményét is befolyásolhatják – szajkózták e torzszülött ötlet beterjesztői. Azt viszont a politikusok jól tudták: rájuk a tiltás nem vonatkozik, hiszen ők és a pártjaik – nyilván nem ingyen – bármikor megtudhatják, milyen eredményben bízhatnak, milyen a közhangulat közvetlenül a szavazás előtt. A választópolgárokat viszont kizárták a naprakész tájékozódás lehetőségéből, ezzel pedig akadályozzák az információk szabad áramlását.
Magyarázkodásaik harmatgyengék. Talán hallottak, netán maguk is meggyőződtek arról, hogy akadnak anyagiak fejében csalásra is kapható ügynökségek, ám a legismertebbek nem kockáztatják azt, hogy elveszítsék a hitelüket, tudják, hogy hosszabb távon kifizetődő a valós adatok közlése. Ráadásul az ilyen adatok iránt érdeklődő polgárok jelentős része az eltelt évek során megtanult különbséget tenni a digitális világunk bugyraiban ügyködő manipulátorok, illetve a tisztességes adatközlők között.

Több szakértő emlékeztet, hogy bő négy évvel ezelőtt Robert Kaliňák volt belügyminiszter kezdeményezésére tolták ki a választási moratóriumot 14 napra. Emiatt az illetékes intézetek nem tudták nyilvánosságra hozni, hogy a voksolások előtti két hétben ugrásszerűen megnőtt Kotlebáék támogatóinak tábora. Ha nem torlaszolják el az információs csatornákat, akkor szerintük talán a más értékrendet valló polgárok, akik akkor távol maradtak a szavazástól,  talán nem lábbal, hanem kézzel és ésszel voksoltak volna, a barna veszély csökkentése érdekében.

Vajon mi indokolhatja ezt a mostani ballépést?

Azoknak a politikai elemzőknek lehet igazuk, akik szerint a két kormánypárt attól tart, hogy jövő év elejére további korrupciós ügyeik és egyéb szennyesük kerülhet felszínre a belpolitikai mocsárból, és ez főleg a még bizonytalan polgárokat befolyásolhatja.

Idáig azonban csak a Szlovák Nemzeti Párt támogatottságát csökkentették a botrányok, a Smer hívei kitartóak. Még most sem a tényeknek, hanem a pártvezetőknek hisznek. Ezért táborukban akár politikai baklövésként is elsülhet a mostani tiltás, hiszen az ő híveik sem fogják január közepétől tudni, megmaradt-e létszámban, eltökéltségben a választói bázis. Igaz, más gyalogpolgárok sem, bár (jogi) kiskapuk akadnak, hiszen például valamelyik szomszédos országban is nyilvánosságra lehet hozni a szlovákiai adatokat, és az interneten elérhetők lesznek.

A fércművet Zuzana Čaputová államfő visszaküldheti parlamentbe. Ha ott újra megszavazzák, akkor az immár teljes létszámú Alkotmánybíróságon köthet ki, de döntés január közepéig aligha várható.
Egyetlen jó megoldásként a kormányváltás ígérkezik. Olyan politikusok kiseprűzése, akik hatalomféltésükkel, például a mostani törvénymódosítással is tovább gyengítik demokráciánk pilléreit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?