Szittyakürt és fasizmusbunkó

Még szerencse, hogy a koalíciós szakításként előadott hatalomátmentési kísérlet idejére is jut némi flash mob, persze, amúgy magyar módra. A Tomcat néven elhíresült radikális blogger által a XIII. kerületbe álmodott „marcia su Újlipót” a maga tökéletességében fejezte ki ennek a jobb sorsra érdemes córesznek jelen állapotát. A Gerhard Schröder és Gyurcsány Ferenc jelenlétében megtartott ellentüntetés ugyanakkor jól szemléltette az antifasizmus északi és déli áramlatának egységfrontját. Az együtt?működés ez alkalommal is „ola?jozottnak” bizonyult.

A vészkorszak hatvannégy év elmúltával is aktuálpolitikai tartalommal van tele. A félelmek és az indulatok vámját máig behajtják a haszonlesők. Ha megszólal a szittyakürt, hamarosan lecsap a fasizmusbunkó: és kezdődik újra egymás idegenszívűzése és fasisztázása. A hideg polgárháborúhoz mindez, úgy tűnik, soha ki nem fogyó muníciót szolgáltat. A csatazajban repül sár, szóaknák, megbélyegzőnek szánt billogok, miáltal a múltban gyökerező félelmek és a jelentől fűtött indulatok egyre csak fokozódnak.

A két háború között népi–urbánus ellentétnek hívták, a rendszerváltozás idején médiaháborúnak, manapság konzervatív–liberális szembenállásnak, a csatazaj csak nem csitul. Közben pártok és pártközeli kifizetőhelyek hónaljába sorakozott fel az értelmiség. A függetlenség és az objektivitás olyan luxus, amely anyagi áldozatokkal jár. Sokkal vonzóbb terep a biztonságos holdudvarban a verbális kivégzések eszközének vagy alanyának lenni. A billog ugyanis csak egyik oldalon szégyenbélyeg, a másikon a dicsőség jele. Így leszünk „magunkfajták” és „magukfajták”.

A szóbombák terepe az irracionalitás és a vakság sivataga, a rosszul értelmezett táborhűség akolmelege. Legnagyobb ellensége a józanész, az érvekre támaszkodó vitakultúra, a belátás és a beleélés képessége. Látszólag egyszerű a recept. A valóságban azonban a csatazaj talán már akkor sem csitulna el, ha „kibeszélnénk végre közös dolgainkat”. Mára az okozat vált elsődlegessé, az ok elhalványulni látszik. Iszapbirkózás van itt kérem, pozícióharc! Ebben a küzdelemben egymás nyakkendőjét nem adóval húzzuk szorosabbra, hanem tulajdon két kezünkkel. A cinizmus és a verbális agresszió hátterében a meglévő féltése és a kielégítetlenség irigysége feszül egymásnak. Azt hiszem, forintosítható, vagy akár koronában is kifejezhető, a magyar írástudók árulása. Amely árulás következményei szintén forintosíthatók. A gazdasági pangás jól magyarázható a közös akol langymeleg, de butító páráival – a másik oldaltól való irracionális félelmekkel.

Az odaáti szóbombák süvítésétől a légiesült államhatárok sajnálatos módon egyre kevésbé védenek meg minket. Különösen akkor, ha csordogáló forintokról vagy koronákról van szó. Ilyenkor mifelénk is megszólal a szittyakürt – egy hetilap egész oldala lesz a tölcsér – az ember a kifröccsent nyáltól nem is látná a valóságtartalmat, amíg a másik oldal le nem leplezi magát egy piszkosnak mondott alku kiteregetésével. Minthogy a sokat emlegetett hat számjegyű összeg közvetve a fent említett hetilap kistafírozására szolgált volna, azt is gondolhatnánk, hogy a kiszivárogtatók legnagyobb erkölcsi problémája a velük szembeni elfogultság. Meg is vannak az etikai vizsgálat elé bátran álló héroszok, akik ezt szóvá tegyék. A plafon azért nem szakadt le, szerencsére. Csak zárójelben, időközben Mikolaj miniszter úr izomból rágyúrt a kerettantervre, talán nem véletlenül. Ezért egy pacsit a történet minden szereplője megérdemel, tényleg! Kolek Zsolt