Szeretethiány

Két jól öltözött fiatal anya ül a padon. Kicsi gyerekeik nem messze, a homokozóban játszanak. A pad egy kerti vendéglőben van, tegnap belepte az áprilisi hó, de amikor a történet játszódik, süt a nap és kék az ég. A „fiatal” ebben az esetben ránézésre 35–40 év közötti korosztályt jelent, vagyis szerintem érett nőket. Erről az én drága anyukám jut az eszembe. Ő is ebben a korában szült engem, és őt mindig idős anyának tartották. De az a húszéves anyák világa volt.

A két nő kritizálja a vendéglőt. Naponta csak három ételből lehet választani. Unják, de mégis ide járnak, mert nincs kedvük főzni. Egyszercsak jön egy csapat óvodás, élükön az óvónővel. Amikor elmennek, az anyák elkezdik szidni előbb az óvónőket, majd az egész pedagógustársadalmat. „Láttad? Ennek is májkl korz táskája volt, aztán mégis azon nyavalyognak, hogy milyen keveset keresnek!” Mire a másik: „Így van, naponta letanítják azt a pár órát, van egy csomó szünidejük, és még ők panaszkodnak! Az egész iskolaügy el van rohadva, ide érzem a bűzét!” (Remélem, nem felőlem árad az a bűz...). Aztán az egészségügyet kezdik szapulni, az is el van rohadva, az orvosok mind hülyék, és végső soron minden rossz, az egész rohadt élet, és akkor még hozzájön ez a nyűglődés a kölykökkel.

Megjelenik a pincér, hatalmas pizzával. Az anyák hívják a gyerekeket. Azok örvendezve rohannak, de amikor meglátják a pizzát, legörbül a szájuk. „Megint pizza, mindig pizza, mást akarok enni”, kiabál az egyik, s a többiek is nyafogni kezdenek. Az egyik anya rájuk förmed. „Azt zabáltok, amit kaptok!” A legnagyobbik visszafelesel. „A nagyihoz akarok menni, ott mindennap mást eszünk!” A másik anya sem marad adós: „Fogd be a pofád, vagy felpofozlak!” A gyerek megszégyenülten ül le, mert regisztrálja, hogy mindenki őket nézi. Miközben nyámmogják a pizzát, az egyik egyszercsak hangosan berregni kezd, mint egy autó, és amikor „gázt ad”, belerúg a mellette ülő kisebbe. Közben dacosan nézi az anyját. Az csak eszik tovább. Persze a másik sem hagyja magát, verekedni kezdenek. Egyre agresszívabbak, már a földön hemperegnek és trágár kifejezéseket kiabálnak egymásnak. Az anyák egy szót sem szólnak, a pincér lép közbe, kényszeredetten.

Szeretném hinni, hogy az ilyen anya ritka, mint az áprilisi hó. Nem mintha csak az anyák lehetnének felelősek azért, ha a gyerek szeretethiányban szenved.