Szemétség

Nejlonszatyrot görgetett a szél a havas utcán, amikor Bandika rájött, hogy négy napja nem találkozott senkivel. Bámult ki a kapurács mögül, és arra gondolt, hogy ha sűrű felhőréteg szürkíti is a január elejét, a fellegek felett mindig süt a nap. Egyszer csak biciklikerekek hangja hallatszott, a bolt felől közeledett Ervin, egy közepesen megpakolt bevásárlószatyorral. Mit mászkál, meg akar halni? Amúgy jó napot! – szólt oda neki a kapu mögül Bandika, Ervin pedig lefékezett. Semmi bajom, negatív vagyok, csak elfogyott a krumpli meg a Pali pástétom – szabadkozott Ervin, és a közepesen megtömött szatyrára mutatott. Nem attól félek, hogy beteg, mert van rajtam maszk, hanem hogy összetöri az arcát a havas úton biciklizvén. Siet, vagy miért nem gyalog ment? – folytatta a felelősségre vonást Bandika. Ervin nem jött zavarba, és kijelentette, olyan vastag, négyrétegű maszkot visel, hogy az nemcsak a vírussal, hanem a kerékpáros balesetekkel szemben is képes hatékony védelmet nyújtani. Meg hát szeretek hóban biciklizni – vont vállat Ervin. Amúgy mi újság?

Bandika elmondta, hogy január 1- től az Európai Unió megtiltja a műanyaghulladék exportját, illetve szigorítja. Minek kell azt exportálni? – kérdezte bizalmatlanul Ervin. Gondosan belerakom a sárga kukába, aztán elviszik. Bandika a fejéhez kapott. Az rendben van, hogy maga elviszi a sárga kukába, meg a kukások is elviszik egy helyre, ahol osztályozzák, vagy préselik. De onnan is el kell vinni valahová, és ahová onnan kerül, ott sem maradhat túl sokáig. Ervin a horizonton kavargó felhők közé tekintett, és megkérdezte, miért. Bandika viszont örült neki, hogy végre ismét előadást tarthat valakinek valamiről. Az unió lakosai évente huszonötmillió tonna műanyaghulladékot termelnek. Ezt eddig szépen el lehetett bizonyos összegekért szállítani olyan országokba, ahol úgymond „van hely”, meg „nincs útban”, de ez nem folytatódhat a végtelenségig. Ráadásul csak a megtermelt műanyaghulladék egyharmada kerül a szelektálós sárga kukákba, a többit oda dobáljuk, ahová dobáljuk. Ervin leakasztotta a bicikli kormányáról a szatyrát, és áthelyezte a kormány másik felére. Régen ezt hogy oldotta meg a bölcs parasztember a józan paraszti eszével? – kérdezte tanácstalanul. Bandika széttárta a kezeit. Hát nem műanyag dobozban vette a tejet meg a mosószert, ha pedig mégis maradt valami dobozkája, azt felvitte a padlásra, hogy majd jó lesz valamire. Most meg a legtöbb háznak már nem is építenek padlást – szólt közbe Ervin. Bandika bólogatott: ez bizony nagy baj. Viszont így is raktározható a műanyag szemét, hisz bármelyik szobába behordhatjuk. És mi lesz, ha megtelik a szoba műanyaggal? – kérdezte gyanakvó tekintettel Ervin. Bandika felemelte a mutatóujját és elmondta, akkor talán majd elgondolkodunk azon, hogy hazavisszük-e a műanyagba csomagolt mindenfélét. Na de mit csináljak, ha a tejet műanyag palackban árulják? Ha emiatt nem venné meg senki, nem árulnák abban, higgye el nekem – bökött a kalapjára Bandika, Ervin pedig hazavitte a krumplit.

A szerző a Vasárnap munkatársa