Szemek

Hát, a Louvre-ban járva nem tudtam erről meggyőződni, mert a képet annyian állták körül, hogy még ha akart volna, akkor sem pillanthatott volna rám. De most újra eszembe jutott ez a dolog.

Nem nagyon figyelem a pártok választási plakátjait. Vannak azonban jelöltek, akiket nem lehet nem észrevenni. Majd kiszúrják a szememet. Például üzletbe menet fölmegyek az aluljáróban, és szemben találom magam egy óriásplakáttal, amelyről Sulík néz egyenesen a szemembe. Ni csak, a léggömbös Riško! Merthogy magamban így hívom. Talán nem mindenki emlékszik, hogy ezt a becenevet Radičovának köszönheti. Ő mondta neki annak idején, amikor együtt várták a választási eredményeket és a politikában újonc

Sulík szerényen már miniszterelnöknek képzelte magát, hogy te csak tartsd a léggömböt, Riško.

De hívják őt Forró Kiflinek is, mert amikor eldőlt, hogy ünnepnapokon nem lesznek nyitva az üzletek, azon siránkozott, hogy nem lesz reggelire friss kiflije. 

Nos, ha miniszterelnök nem is lett belőle, most Mona Lisával vetekszik, mert bármerre megyek, folyton engem néz, és egy ideig még kísér is a szemével. S üzeni, hogy van alternatíva. Van, de nem ez a párt, üzenem vissza neki a plakátra, mélyen a szemébe nézve.
Ha kikukkantok a szobaablakon, Boris Kollár néz rám. El akarja hitetni, hogy ő nem olyan, mint azok. Talán erre sem emlékszik mindenki, de 30 évvel ezelőtt is pontosan ez volt az egyik menő jelszó. Nem vagyunk olyanok, mint ők. Mármint a kommunisták.

Kollár tudtommal igazából sosem cáfolta régi alvilági kapcsolatait. A Duna utcán akár én is találkozhattam volna vele, mert a kilencvenes évek elején állítólag egyike volt az iskola előtt várakozó valutaüzéreknek (szemben volt a bank, de feltűnő lett volna ott cövekelni). Persze nem ismertem, így ezt nem igazolhatom. De hogy ő most kitől és miben különbözik, nem tudom. Vagyis tudom. A kommunistáktól.

Ha a konyhából nézek ki, Hlina tekint rám.

Úgy látszik, ő nem különbözni akar, hanem hasonlítani, Mégpedig Kollárra. Merthogy hölgykoszorú veszi körül.

Később olvastam, amint a rá jellemző hévvel magyarázta: nem idegen nők ölelgetik a plakáton, hanem a felesége és a két lánya. Ezek szerint másnak is eszébe jutott a Kolláros asszociáció, ami nem csoda, mert hát honnan ismerhetnénk Hlina családját. Ami egyébként szép család. Remélhetőleg Kollár nem vette észre, mert Hlináné asszony eléggé az a típus, amit ő preferál.

Este tétován nyitottam ki a háló ablakát. Újabb plakát? Nem! Egy varjú ült a fán. Ránéztem, ő visszanézett. Aztán károgott egyet és elrepült.