Spórolni tudni kell

Megszokhattuk már, hogy vannak pénzszegény ágazatok. Mint például az iskolaügy. Vagy az egészségügy. Vagy a kultúra. Vannak tehetősebb és szerényebb társadalmi rétegek. A nyugdíjasok általában nem tartoznak a felső tízezerhez. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, hiszen ha valaki nagyon magas pozícióban dolgozik éveken keresztül, akkor talán nyugdíjasként sem kell havonta pár ezer koronából tengetnie az életét. Az ország nyugdíjasainak nagy többsége persze „átlagosnak” számít. Igaz, a nyugdíjakat „lehetőségekhez mérten” évente emelik pár száz koronával (szerencsésebbek esetében), de valljuk be: az árak valahogy mindig szemfülesebbek, és gyorsabban emelkednek.

Szóval, a nyugdíjemelésre felhasználható keret meg az a pénzösszeg, amelyből a Szociális Biztosító gazdálkodhat, mindig szűkösebb a kelleténél. ĺgy nem is csodálkozhatunk azon, hogy az említett intézmény öt igazgatója az elmúlt évi munkájáért fejenként „csupán” 700 ezer korona prémiumot kapott. A jól elvégzett munka természetesen jutalmat érdemel, nem is erről van szó, csak az a furcsa, hogy erre, és éppen a Szociális Biztosítóban, ekkora pénzösszeg jut. Bár lehet, hogy igazuk van: sokfelé osztva három és fél millió nem sokat segítene senkinek, így egyben, jobban mondva ötfelé osztva pedig nagyon csinos kis összegnek számít. De lehet akár még csinosabb is, hiszen a Szociális Biztosító felügyelő tanácsa erre az évre kevésbé szigorú előírásokat hagyott jóvá a pénzjutalmak osztását illetően. Legalább lesz miből egy kis tartalékot felhalmozni a szerényebb időkre. Mondjuk, nyugdíjas napjaikra. De ne legyünk ennyire rosszmájúak. Azért a Szociális Biztosító nem szórja fejetlenül a pénzt. Takarékoskodni is tud az ésszerűség jegyében.

Idén például nem fogja valorizálni a 15 825 korona feletti nyugdíjakat.