Soros megszólalt

Soros György

A hét számunkra legjelentősebb nemzetközi eseménye Budapesten zajlott, ahol diplomáciai csúcson találkozott Kína miniszterelnöke tizenhat kelet- és közép-európai ország kormányfőjével, hogy gazdasági kapcsolatait szorosabbra fűzze a térséggel, amely Európa hátsó kapuja lenne a kínai áruk unióba áramlásával. 

Magyarország nemcsak házigazda volt, megállapodást is kötött a nagyhatalommal a Belgrád–Budapest vasútvonal újjáépítésére. Az új, délről érkező selyemút talpfákra fektetett fémből lesz, és konténerkaravánok haladnak rajta, a magyar gazdaság pedig megvámolná a kínai árukat. A 700 milliárdos vasútépítést kínai gigahitelből fedezzük, s a munkát kínai cégek végzik, ám Orbán Viktor nem is rejtette véka alá, hogy nem számít az infrastruktúra-beruházás holtbiztos veszteségessége, a geopolitikai-gazdasági felértékelődés jóval fontosabb szempont számára. A keleti nyitás ezúttal a szlogeneken túl kézzelfogható eredményt hozott – hogy Magyarországnak ez akkora siker lesz-e, mint a kormányzó hatalomnak, amely nyugati konfliktusai közepette növelte mozgásterét? Erre ma még nincs pontos válasz, csak gonoszkodó, az pedig egy szó: Paks...
 
*  *  *
 
A csúcstalálkozó árnyékában a hét jellemző magyar hírei már a kampányról szóltak: megszólalt a Démon, azaz Soros György amerikai üzletember, aki a Fidesz 2018-as stratégiájának főalakja, a gépezet feje, amely tavaszig a magyar kormányzat hatalma ellen harcol. Soros maffiaállamról, egykori támogatottjáról mint megromlott politikusról beszélt, s hasonló stílben üzent az Oligarcha is, azaz Simicska Lajos vállalkozó, Orbán Viktor leszakított másik fele, aki hazaáruló oroszbérencként jellemezte egykori barátját. Soros, Simicska, oroszok, árulás, háttérhatalom, összeesküvés – alighanem a választások leggyakoribb hívószavait memorizálják a harcra készülő felek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?