Sok hűhó, de miért?

Egyre több, féligazságoktól és hazugságoktól bűzlő lőrét zúdítanak ránk, szlovákiai magyarokra, holott nekünk is egyfajta szellemi elixírként, azonosságtudatunk megőrzését erősítő eszközként szánták a budapesti jogalkotók a kedvezménytörvényt. Akikről lapunkban is többször megállapítottuk, hogy nem vették figyelembe a szomszédok érzékenységét. Lebecsülték azt a tényt is, amit a Velencei Bizottság elemzése hangsúlyosan említ. Nevezetesen: az anyaország joga támogatni a határain kívül élő nemzeti kisebbségek kultúrájának, azonosságtudatának a megőrzését. Ugyanakkor a támogatások formájáról és mértékéről szükséges egyezségre jutni azzal az országgal, amelynek az adott kisebbségek az állampolgárai. A neves európai szaktekintélyek hozzátették, hogy minderről jóhiszeműen kell a két partnernek megállapodnia.

Budapest ilyen szellemben kész a jogszabály módosítására, Pozsony viszont konokul megkülönböztetést emleget a magyar jogszabállyal kapcsolatban. Elhallgatva vagy megfeledkezve arról, hogy az európai kisebbségvédelem éppen a pozitív diszkriminációra épül. És a szlovák kedvezménytörvény is, amelynek alapján például a magyarországi szlovák engedély nélkül munkát vállalhat, ingyenesen végezheti egyetemi tanulmányait Szlovákiában. Ugyanez a jog a magyar vagy más nemzetiségű magyarországi állampolgárt természetesen nem illeti meg. Amikor erre a tényre a sajtóértekezleten felhívtam Dzurinda figyelmét, az volt a válasza, hogy a pozsonyi jogszabállyal szemben még egy ország sem emelt kifogást. Nyilván azért – tegyük hozzá –, mert ezek az államok nem gáncsoskodnak, nem gyanakodnak, hanem európai módon gondolkodnak.

A tizenöt pontba foglalt szlovák kifogások zöme viszont arról tanúskodik, hogy a jelenlegi szlovák kormánypárti garnitúra sem tud megszabadulni fóbiáitól, s ebben teljesen egy húron pendül az ellenzékiekkel. Akik már eddig is drasztikus ellentörvények elfogadására, a Szövetség a Közös Célokért irodáinak bezárására biztatták a kormányfő előző kabinetjét. Ám annak higgadtabban gondolkodó tagjai nyilván nem óhajtották rendőrállami eszközök bevetésével rontani az ország NATO- és európai uniós tagságának az esélyeit.

Prága után a jelek szerint néhányukban is nagyobb lett a kísértés ilyen intézkedések meghozatalára. Már csak ezért is fontos szerep vár a Magyar Koalíció Pártjára a kedvezménytörvény tervezetett módosításával kapcsolatos végjátékban. Elsősorban a kormánykoalícióban, ahol alighanem ebben az ügyben támogató partnerek nélkül marad az MKP. Mégis fontos lenne elérni, hogy Dzurinda üljön vissza a tárgyalóasztalhoz. S ha már azt állítja magáról, hogy európai demokrata, akkor valóban ehhez a ranghoz méltóan igyekezzen értelmes kompromisszumra jutni budapesti partnereivel. Ami belpolitikai szempontból nyilván nem egyszerű feladat, ismerve a KDH és az SDKÚ néhány hangadó politikusának alapállását. Ezért sem tartom jó húzásnak Bugár Béla vaskos nyilatkozatait. Emberként érthető, hogy csalódott a kormányfőben, ám politikusként ki kellene használnia azt a tényt, hogy Nyugaton szavának, véleményének nagy a hitele. Miként a Magyar Koalíció Pártjának is. Az egyre nyilvánvalóbb szlovák–román cinkos összejátszás és reménykedés ellenére Brüsszelben és Strasbourgban valószínűleg mégsem marasztalják el a módosított magyar jogszabálytervezetet. S továbbra is kétoldalú egyezségre ösztönzik a vitatkozó partnereket. Ez a tény pedig eddigi merev magatartásának újragondolására késztetheti a szlovák kormányfőt és jelenlegi kabinetjének a többségét. Ennek a folyamatnak az erősítésében a Magyar Koalíció Pártjának észérvei fontos szerepet tölthetnek be.