SDKÚ: táborbontás

Az SDKÚ drámai bukásáról sok mindent elmondtak már, elsősorban a belső feszültségeket és a hibás irányváltásokat kiemelve. Amiről kevesebb szó esik az az, hogy ennek a bukásnak a napi pártpolitikát meghaladó, komoly szerkezeti következményei is lehetnek. A meggyökeresedett demokráciák politikai életét stabil pártok és stabil szavazótáborok jellemzik. Persze időről időre érkeznek új erők, a politikai tér azért nem változatlan, de mindenesetre kevésbé gyakori a régi, állandósult pártok teljes bukása. Gondoljunk csak a német, az angol vagy az amerikai politikai rendszerekre, de a közelben akár csak az osztrákra is: az erőviszonyok változnak, jönnek új játékosok, de a régiek újra és újra feltalálják magukat. (A tágan értelmezett latin országokra egyébként ez kevésbé igaz.) A pártok mögött elkötelezett szavazóbázisok állnak. Bár a pártok tagsága világszerte csökkenőben van minimum az 1980-as évek óta, ez nem jelenti azt, hogy leépül a lakosság mindennemű kapcsolata a politikai szereplőkkel. A legtöbb szavazó számára már-már automatikus (ahogy szociológusként szeretjük mondani: reflektálatlan) a döntés a politikai hovatartozásról. Megszokta, beletanult, hozott egy döntést élete valamely pontján, és most kitart pártja mellett. Ha ellenük akar szavazni, protest-pártokat választ, esetleg lábbal választ (nem megy el szavazni), de a viszonya régi pártjával ekkor is megmarad. A gyűlölet és a szeretet itt is egy érme két oldalát jelenti. Szlovákiában is vannak ilyen reflektálatlan, automatikus szavazói bázisok. A „baloldalon” a Smer megörökölte az SDĽ, később a HZDS szavazóit, és ezen szavazók egy jó része nem nagyon gondolkozik azon, kire másra szavazhatna. Még ennél is stabilabb tábora van és volt a KDH-nak, erősen vidéki, családi alapon szavazó bázisával, amelyet helyenként az egyházi infrastruktúra is megtámogat. Az MKP etnikai alapú szavazóbázisa is ilyen volt a Híd megjelenése előtt, a jelek pedig arra mutatnak, hogy a kétpólusúvá lett szlovákiai magyar politikai tér is a befagyás irányába indult el. Az emberek ma már nem hoznak döntést arról, hogy Híd vagy MKP, zömük preferenciája ez irányban adott. Egy ilyen jellegű, már-már automatikusan rájuk szavazó tábort hagyott cserben az SDKÚ először 2012-ben, a kormány bukásakor, majd az utána következő Frešo-korszak során végig. Olyan emberek tömegeinek kell új pártot keresniük maguknak, akiknek potenciálisan már több mint egy évtizede nem kellett ezen gondolkozniuk. Az SDKÚ bukása aláásta a jobboldali szavazói bázist, és megszüntette a jobboldali szavazás automatizmusát ezen emberek számára. A többi jobbos párt, na meg a Smer most megpróbálja összekaparni az SDKÚ táborának maradványait, de egy ideig eltarthat, amíg ezek a „kék szavazók” új politikai otthont találhatnak maguknak. A politikai jobboldal esélyeit ez súlyosan lerontja. Tudom, hogy döglött lóba nem rúgunk: de már csak a fentiek miatt is megbocsáthatatlan bűn, amit a Frešo-féle vezetés az eleve rossz passzban lévő SDKÚ-val elkövetett az utóbbi két és fél évben.